Becsült olvasási idő: 1 perc
Szakított a Turner az Mmd-vel
Négy év után végetért a Turner Broadcasting System és az Mmd együttműködése, mert a kábeltelevíziós társaság a jövőben házon belül végzi a kommunikációt.

Június 1-jétől az Mmd nem látja el a Turner Broadcasting System (TBS) csatornái, a Cartoon Network és a TCM kommunikációs és pr-feladatait, ezzel végetért a kábeltársaság és a pr-ügynökség 2005 óta tartó együttműködése. A szakítás oka, hogy a TBS úgy döntött, saját berkein belül szeretné megoldani a kommunikációt.

Mint arról beszámoltunk, a TBS azért nyitott tavaly Budapesten irodát, hogy közelebb kerüljön a hazai kábeltévés piachoz. „Mivel úgy gondoljuk, hogy marketing-, pr- és kereskedelmi tevékenységünk egymást erősítő és kiegészítő területek, előnyösnek láttuk az együttműködésüket még szorosabbra fonni” – indokolta a döntést a Kreatív Online-nak a budapesti csapat pr-vezetője, Kiss Ágnes.

A szakember június 1-jétől tölti be a TBS újonnan létrehozott pozícióját, amelyben a Közép-Kelet Európai régióért felelős pr- menedzser, Váradi Adrienn irányításával a cég  magyarországi kommunikációs tevékenységéért felel. Kiss Ágnes szakmai pályáját az Mmd-nél kezdte, ahol egy részben információtechnológiai, részben kábelcsatornákkal foglalkozó ügyfélkör kommunikációján dolgozott, majd a Chello Central Europe-nál (korábbi képviselője a Chello Zone) folytatta, ahol a Zone Club, a Zone Reality, a Zone Romantica, a Zone Europa, a JimJam és az Extreme Sports Channel kommunikációjával foglalkozott.

A TBS a kommunikáció oroszlánrészét a jövőben belülről kívánja irányítani, és egyelőre csak eseti megbízatásokat ad ki kisebb-nagyobb feladatok elvégzésére. Az Mmd-n kívül más ügynökséget nem érintett a változás – tudtuk meg a cégtől.