
Az új kreatívigazgató, a huszonhét éves Ács Zoltán korábban a Haszon Nőknek lapnál, a Figyelőnél és a Figyelőnetnél külsős újságíró volt, valamint jelenleg a Burzsuj blog luxustermékekkel foglalkozó blog állandó szerzője is. Tanulmányait az ELTE BTK magyar szakán és a Corvinus Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán végezte, emellett elvégezte az ELTE nemzeti örökségvédelem szakkurzusát is.
Természetesen megkerestük a pályázattal kapcsolatban Englert Róbertet, a Design Terminál ügyvezető igazgatóját is. Többek közt arra szerettünk volna választ kapni, hogy milyen kritériumok alapján választották ki Ács Zoltánt, hányan és kik indultak a pályázaton, milyen volt a pályázatok szakmai színvonala és kik bólintottak rá Ács személyére. Az ügyvezető igazgató azt válaszolta, hogy ezekre a kérdésekre egy jövőben tartandó sajtótájékoztatón választ kapnak az érdeklődők, ahol a teljes szakmai stáb bemutatkozik.
Englert korábban azt nyilatkozta a Kreatív Online-nak, hogy olyan embert keresnek, aki megfelel a szakmai elvárásoknak, de nem elhasznált arc, szakmai kiteljesedését pedig a Design Terminál kreatívigazgatójaként képzeli el. Mint ismert, korábban megkeresés útján próbáltak kreatívigazgatót találni, de mivel nem sikerült, ezért megoldásnak a nyílt pályázatot találták.
