hero
F. V.

Rovat:

Média
Becsült olvasási idő: 2 perc
Leváltották a Digitális Kormányzati Ügynökség vezetőjét, fontos NER-háttérember távozik

Az értesülések szerint menesztették a Digitális Kormányzati Ügynökség (DKÜ) éléről Lenkei Mirtillt.

A Telex több független forrásból úgy értesült, vezetőváltás történt a DKÜ élén. Múlt szerdán távozott Lenkei Mirtill vezérigazgató, a helyére a DKÜ eddigi gazdasági vezérigazgató-helyettesét, Kovács Miklóst nevezték ki. 

Mint a lap írja, a 2019-ben létrehozott DKÜ feladata a kormány alá tartozó vagy általa felügyelt, illetve állami szervek, intézmények, cégek, alapítványok informatikai beszerzéseinek koordinációja. Olyan központosított beszerzési szervként működik az informatika terén, mint a Balásy-cégek miatt a hírekből jobban ismert Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) a kommunikációs költések esetében. Különbség, hogy a DKÜ a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda alól már korábban átkerült a Lantos Csaba-féle Energiaügyi Minisztérium alá, ahogy a Digitális Magyarország Ügynökség is. 

Távozik a NER egyik fontos háttérembere

Lenkei Mirtill korábban egy évtizeden keresztül, egészen tavaly nyárig a NKOH vezetője volt, ő felelt a kommunikációs beszerzésekért. Ezután lett a DKÜ vezérigazgatója, miután korábban az igazgatóság elnöke volt.

Lenkei korábban a médiában dolgozott, 2002-ig az MTV-nél volt műsorvezető, majd Rogán Antal V. kerületi polgármestersége idején az önkormányzati City TV-t vezette. 2015 novemberéig volt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium sajtófőnöke, ezután nevezte ki Rogán a NKOH élére, amely az irányítása alatti évtizedben több mint 1500 milliárd forint értékben döntött kommunikációs beszerzésekről – például a kormányzati plakátkampányokat finanszírozó keretszerződésekről.

Lenkei szerepéről Balásy Gyula nyilvánosság elé állása után Révész Máriusz is beszélt. Mint mondta, az Aktív Magyarországért felelős államtitkárként többször is járt Lenkeinél, hogy panaszkodjon a hatszorosan túlárazott kommunikációs szerződések miatt, de változást nem ért el. 

A Telex információi szerint Lenkei utódja a DKÜ eddigi gazdasági vezérigazgató-helyettese, Kovács Miklós lett. A laphoz eljutott Kovács csütörtöki, a DKÜ dolgozóinak küldött levele, amelyben többek között arról írt, hogy az előttük álló időszak kiemelt jelentőséggel bír a Társaság jövőjének szempontjából, mert két Állami Számvevőszéki ellenőrzés is folyamatban van a szervezetnél, és további átvilágításokra is számítani kell. Hozzátette, a vezetés és a tulajdonos célja a transzparencia megteremtése, ezért együttműködést vár a dolgozóktól.

Fotó: dkuzrt.hu