Azt gondolom, az agyat egy sor „támadással” kell stimulálni, hogy formában maradjon, ilyen például az angol napilapok, a kitűnő regények vagy időnként életrajzok olvasgatása (bár mostanában nem olvasok anynyit, amennyit kellene).

Budapesten gyakran járok operába és balettelőadásokra is, mindkettő különleges élményt tud nyújtani, relatíve alacsony áron – a múlt héten például láttam egy fantasztikus darabot, a Parasztoperát a Szkéné Színházban, ami igazi bizarr élmény volt, szerintem mindenkinek meg kellene néznie. Ezenkívül rengeteget utazom, ami arra jó, hogy a saját helyzetemet távolabbról is megfigyelem, és ez igazán stimuláló tud lenni.

Fontosak a kedvenc városaim is. Párizsban egyszerre van jelen a „múltba tapadás” és a remek éttermek, bárok, a csodálatos galériák és a művészi atmoszféra. New Yorkot szintén a galériák miatt kedvelem, de a gyors életritmus és a változó közeg jót tesz a színháznak is. Szeretem természetesen Londont, ahol születtem – a város túlzsúfolt és drága, de jó a régi haverokat látni, és elmenni egy színházba (ha a dolgokkal mindig megpróbálsz kapcsolatban maradni, akkor a nyitottság és a kreativitás nem torpan meg). Kínában, Shanghaiban dolgoztam négy hónapot, és a kontrasztok bámulatosak: hihetetlenül szofisztikált metrórendszer, a modern épületek – a megannyi szegény ember a bicikliken és a mopedeken, akik az utcákon esznek, a folyamatos építkezések piszka közepette is lenyűgöző.

Az élet a változásról szól – ugyanolyannak maradni azt jelenti: visszafelé haladsz.