hero
Kreatív

Rovat:

Verseny
Becsült olvasási idő: 3 perc
Bemutatjuk a 4. DoingGood - CSR Award shortlistjét!

Idén két új kategóriában is kerestük azokat a cégeket, amelyeknek egyaránt fontos a környezetvédelem és a társadalmi felelősségvállalás. A 2023-as shortlistre 27 pályamunkát juttatott el a zsűri.

A DoingGood - CSR AWARD-ot idén negyedik alkalommal tartottuk meg. A verseny célja, hogy felhívja a figyelmet a céges társadalmi felelősségvállalás fontosságára, valamint az, hogy a vállalatok megoszthassák egymással a CSR-kampányaik tapasztalatait és a legjobb gyakorlataikat, ezáltal inspirálva egymást egy társadalmilag tudatos működésre.

Napjainkban a fenntarthatóság és a környezettudatosság egyre inkább átitatja a társadalmi és politikai szférát, valamint az üzleti életet. A Magyarországon működő vállalatoktól is elvárt a társadalmilag felelős gondolkodás és működés. Felmérések szerint, több előnyt élveznek a vásárlóknál azok a cégek, amelyek erőteljes, kimutatható, hasznos CSR tevékenységgel rendelkeznek. Ezeknek a cégeknek a nevezéseit vártuk, és érkeztek is be szép számmal. Ezek közül 27 pályamunkáról döntött úgy a zsűri, hogy shortlist érdemes.

Az idei verseny díjátadója La Vida DUNA Rendezvényházban lesz, január 16-án este. A pontos címet, időpontot itt találjátok, és ugyanitt tudtok jelentkezni is az eseményre.

A DoingGood - CSR Award idei zsűrije / Fotó: Kreatív

Lássuk hát a shortlistre jutott nevezéseket!

A) VÁLLALATI ÜGYEK

Szervezetfejlesztés és a munkavállalókat érintő fejlesztések

Nevezés: Suzuki Egészségút - az érezhető törődés
Nevező:  Magyar Suzuki
Megbízó: Magyar Suzuki Zrt.

Egyéb

Nevezés: A SPAR régiós kisvállalkozókat segít és közösséget épít
Nevező:  SUPER11
Társnevező: ContentPlus-BBN Hungary
Megbízó: SPAR Magyarország Kft.

B) SZOCIÁLIS ÜGYEK

Képessé tétel és közösségfejlesztés, tanulási folyamatok 

Nevezés: OKOSTÁNYÉR® Országos Diák Tudáspróba az MDOSZ és az Auchan Alapítvány együttműködésében az egészséges táplálkozás és az aktív életmód népszerűsítéséért
Nevező: Auchan Alapítvány
Társnevező: Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége

Nevezés: Robotokkal a jövő mérnökeiért!
Nevező: Uniomedia Communications
Megbízó: Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Budapest

Esélyegyenlőség, felelősségvállalás, adományozás, hátrányos helyzetű csoportok segítése

Nevezés: DANOVA-projekt
Nevező: Budapest Airport

Nevezés: Az emberi oldal a megváltozott munkaképességű emberekért
Nevező:Profession.hu
Társnevező: Noguchi, Friendly™
Megbízó: Profession.hu

Pályamű címe: MBH Tudatos Segítség Program
Nevező: MBH Tudatos Segítség Program

Nevezés: #NemVagyEgyedül #VanSegítség: társadalmi kampány és összefogás a fiatalok mentális egészségéért
Nevező: Uniomedia Communications

Értékmentő, értékátadó tevékenységek (kulturális értékmentés, gyerekesély, Z generáció mint célcsoport)

Nevezés: Örömzene öt tengelyen
Nevező: Universum 8
Társnevező: Carbon Group
Megbízó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Waberer’s csoport, Volvo Trucks

Tudatos állampolgárságot elősegítő projektek, önkéntesség, átláthatóság és kommunikáció, elszámol(tat)hatóság, fogyasztóvédelem és szakpolitikai együttműködés, lobbizás

Nevezés: Jól kifőzzük – közösségi főzés Tesco önkéntesekkel a rászorulók támogatásáért
Nevező: Tesco Magyarország

Eseti megoldások, rövid távú projektek, egyszemélyes projektek

Nevezés: Adjunk együtt munkavállalói önkéntes adománygyűjtés
Nevező: Jófogás/Használtautó.hu

Elkötelezettség a helyi közösségek iránt, vállalati aktivitások a közösségek érdekében (community commitment)

Nevezés: Évtizedek óta Pécsett Pécsért – Társadalmi felelősségvállalás a Körbernél
Nevező: FERLING Kft.
Megbízó: Körber Hungária Gépgyártó Kft.

Nevezés: Ön választ, mi segítünk – Tesco a helyi kisközösségek támogatásáért
Nevező: Tesco Magyarország

Nevezés: A SPAR régiós kisvállalkozókat segít és közösséget épít
Nevező: SUPER11
Társnevező: ContentPlus-BBN Hungary
Megbízó: SPAR Magyarország Kft.

Nevezés: "Tegyünk együtt a holnapért" Henkel dolgozói önkéntes kezdeményezése
Nevező: Henkel Magyarország Kft.
Megbízó: Dr. Fábián Ágnes, Henkel Magyarország Kft. ügyvezető igazgató

Nevezés: Robotokkal a jövő mérnökeiért!
Nevező: Uniomedia Communications
Megbízó: Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Budapest

C) KÖRNYEZETI ÜGYEK

Fenntarthatósági nonprofit projektek

Nevezés: Giving Friday - a biogazdálkodás fortélyainak elsajátítását segítette a dm
Nevező: dm Kft.
Társnevező: Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) és a Zöld Kör Egyesület
Megbízó: dm Kft.

Nevezés: K&H hűsítő ligetek
Nevező: K&H Bank és K&H Egészséges Társadalomért Alapítvány
Társnevező: Well PR Ügynökség
Megbízó: K&H Bank és K&H Egészséges Társadalomért Alapítvány

Nevezés: Együtt mindenkiért – az ALDI-val a beporzókért!
Nevező: ALDI Magyarország Élelmiszer Bt.

Nevezés: Erdőültetés és pelementés
Nevező: Uniomedia Group
Megbízó: Alfa Biztosító

Fenntarthatósági gazdasági projektek, fair trade

Nevezés: E.ON: A Föld bajnokai - közösségek együtt a zöld jövőért
Nevező: E.ON Hungária Csoport

Egyéb fenntartható projekt (pl.: rendezvény, iroda, kommunikáció)

Nevezés: Rossmann x Respray I Ökopremier - forradalmi zöld megoldás a dezodorok piacán
Nevező: Rossmann Magyarország
Társnevező: Respray

Energia és hulladékgazdálkodást érintő projektek

Nevezés: SPAR mindennapok a fenntartható jövőért
Nevező: SPAR Magyarország

Klímaváltozási hatások csökkentése

Nevezés: MBH Erdő
Nevező: MBH Bank Nyrt.

D) INTEGRÁLT CSR/IMPACT BEFEKTETÉSEK

Integrált CSR projekt megvalósulása

Nevezés: Társasházi pályázat
Nevező: OTP Bank

Nevezés: Befogadó játszóterek
Nevező: Szerencsejáték Zrt.

Új termék, szolgáltatás, technológia bevezetése

Nevezés: Rossmann x Respray I Ökopremier - forradalmi zöld megoldás a dezodorok piacán
Nevező: Rossmann Magyarország
Társnevező: Respray

A Doing Good - CSR Award nyertesei és döntősei pontszerzők az Apex PR Toplistán, a különdíjasok azonban nem.