Az Apróséf Androidra megy
A Philips-szel együttműködésben.
Hangvezérelt SMS-sel jöhet az okosóra
A Google programozókkal, techcégekkel és dizájnerekkel közreműködve új platformokra, például okosórákra fejleszt androidos appokat. Az új eszközök a teaser-videók szerint már szinte minden hangvezérlésre csinálnak.
DJ-knek készített appot a Playboy
Zenei alkalmazást készített a magyar Playboy. Az első „fellépő” Metzker Viktória.
KitKat lesz az új Android-verzió neve
A Google bejelentette, hogy KitKat lesz az Android következő verziójának a neve. A KitKat tulajdonosa, a Nestlé nem fizet, viszont 50 millió KikKat csoki csomagolásán fut majd a promóció.
Az Iphone-osok nem égnek
Olyan dokkolót fejlesztett az Iphone 5-höz egy cég, amely képes érzékelni, ha tűz ütne ki a lakásban. Erről nemcsak a tulajdonosokat értesíti, hanem a tűzoltókat is.
Európában a telefonok fele Samsung
Minden második okostelefon a Samsung gyártmánya Európában a Kantar Worldpanel ComTech jelentése szerint. Nyugat-Európában a telefonok 70 százalékán Android operációs rendszer fut.
App-pályázat a Transparencytől
Egymillió forint összdíjazású pályázatot hirdetett a Transparency International, amely korrupcióellenes alkalmazások fejlesztésre hirdetett pályázatot. A leadási határidő december 2-a.
A Sanoma készül az EB-re
Mobilalkalmazásokkal készül a Sanoma az Európa Bajnokságra. A Foci EB 2012 app minden követni kívánt meccsről szöveges formában, élőben közvetít.
Még lehet pályázni a Djuice-hoz
Meghosszabbította a Djuice annak a videópályázatnak a leadási határidejét, amit az Addoda nevű, adomány-átvevő helyeket mutató alkalmazásának népszerűsítésére hirdetett.
Appfejlesztő verseny egymillióért
Miskolcon rendezik meg a tavaszi Mobil Weekendet, ahol háromnapos alkalmazásfejlesztői versenyen mérhetik össze tudásukat a hazai szakemberek.
Mobilon a Pesti Est
Programajánlót fejlesztett az Est Média a Vodafone-nal közösen. Androidra és Iphone-ra már letölthető.
Moziba kerül az Angry Birds
Még idén animációs rövidfilmsorozat készül az Angry Birds-ből. A mozifilm érkezése 2015-ben várható.
Sms-einket olvassa a Facebook
A hétvégén nagy botrányt kavart a Times cikke, melyből kiderül: többek közt a Facebook és a Youtube androidos alkalmazása is hozzáfér a felhasználói sms-ekhez, böngészési előzményekhez, sőt van olyan applikáció is, amely fotót készít a felhasználó tudtán kívül.
