hero
Molnár Kinga

Rovat:

Kru
Becsült olvasási idő: 1 perc
48 pályázatot bíráltak el a Zsenge Penge három napja alatt

Múlt héten zajlott a Zsenge Penge verseny, amelyre egyetemisták és fiatal ügynökségi dolgozók, szabadúszók jelentkezhettek. A megmérettetés három napon át zajlott, a 23 tagú zsűri eredményét cikkünkben mutatjuk. 

2021 után visszatért a Zsenge Penge verseny, a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ) égisze alatt működő Kreatív Utánpótlás (KRU) megmérettetése. A három napon át zajló verseny ügyfélbrieffel indult, és az adott napok nyertes alkotásai alapján készültek a következő napi briefek.

A Zsenge Penge fő támogatója a Burger King volt, így a briefet is ők adták, a három nap alatt volt stratégiai nap, majd termékkoncepcióval folytatták és kampánykoncepcióval zártak. A zsűriben 23 szakember vett részt, a névlistát itt lehet megnézni, a briefeket pedig ezen a linken lehet megnézni.

Az első nap: Stratégia

18 csapat versenyzett >>> a nyertes munka ITT

Az első nap nyertese: Eidenpenz Orsolya (Publicis Groupe Hungary)

 

A második nap: Termékkoncepció

11 csapat versenyzett >>> a nyertes munka ITT

A második nap nyertes csapata az Artificial Grouptól: Kardos Anna és Árvai Máté Károly

 

A harmadik nap: Kampánykoncepció

19 csapat versenyzett >>> a nyertes munka ITT

A harmadik nap nyertes csapata a Mitótól Pál Zorka és Csuhai István

A Zsenge Penge összes pályázata ezen az oldalon megtekinthető.

Borítókép: Zsűritagok a harmadik napról