hero
Kreatív
Becsült olvasási idő: 2 perc
A Világszép Alapítvány bemutatja: Ijesztő szülinap

„Ez a nap más, mint a többi…” 

EZ EGY KAMPÁNYBEJELENTŐ, AMELYET NEM A KREATÍV SZERKESZTŐSÉGE, HANEM A KAMPÁNY KÉSZÍTŐI ÍRTAK. IDE KATTINTVA KÜLDHETSZ TE IS SAJÁTOT!
A STÁBLISTA ÉS A KAMPÁNY BEJELENTKEZÉS UTÁN OLVASHATÓ.

Egyre több szó esik az állami gondozott gyerekeket érő nehézségekről és veszélyekről, de arról keveset beszélünk, hogy mi vár rájuk a 18. születésnapjuk után. A nagykorúvá válás és a nagybetűs élet számukra még nagyobb betűs PROBLÉMÁKAT hoz, és segítség nélkül nagy eséllyel magukra maradnak és elkallódnak. A statisztikák azt mutatják, hogy komoly falakba ütköznek a munkaerőpiacon: 

„Az utógondozásból kikerülő állami gondozottak 69,9% munkanélküli.”

Ráadásul a lakhatási válság is sokkal erősebben sújtja őket, mert a 30 év alatti hajléktalanok között nagy arányban szerepelnek az állami gondozásból kikerülő fiatalok. 

A Világszép Gyermekvédelmi Alapítvány különféle programokon keresztül pont abban támogatja őket, hogy magukról és másokról gondoskodni képes önálló felnőtté váljanak. Az ACG által készített kampányukban pont a felnőtté válás ijesztő létbizonytalansága jelenik meg. 

„Évek óta az jelenti a legnagyobb kihívást a számunkra, hogyan tudjuk röviden és közérthető módon megmutatni a külvilág számára azokat a nehézségeket, amikkel a gyerekotthonokban élő fiatalok szembesülnek nap mint nap. Hisz ők olyan dolgokban szenvednek hiányt, ami nekünk, nektek teljesen természetes, hogy van. Az ACG reklámfilmjébe azonnal beleszerettünk. Egyszerű de nagyszerű, pont azt a pillanatot ragadja meg, ami ezekre egyből rámutat, ami az alapítványunk munkájának lényege.Az hagyján, hogy profi munka, de érződik belőle az a szeretet és elkötelezettség is, amit az elkészítése során az ügynökségi kollégák beletettek” – nyilatkozta Marton Kriszta, a Világszép Alapítvány vezetője.   

A kreatívkoncepció a szülinapokhoz kapcsolódó izgalommal teli várakozást és örömöt állítja szembe az állami gondozott fiatalok számára szülinapról szülinapra fenyegetően közeledő felnőttséggel. 


Az „Ijesztő Szülinap” i-jére a pontot Halász Judit ikonikus dala tette fel. Nagyon megörültünk, amikor megkaptuk a hírt, hogy a művésznő a Világszép felkérésére beállt a kampány mögé, és még abba is belement, hogy egy kicsit új megvilágításba helyezzük mindannyiunk szülinapi dalát. Már a kreatív ötlet megszületésénél láttuk, hogy ezek a sorok mennyire mást jelentenek az állami gondozottak 18. szülinapján: „Ez a nap más mint a többi, és ezt te is jól tudod…” – nyilatkozta Tollner Dávid, a kampány szövegírója.

Alkotók listája:

Megbízói oldal

Világszép Alapítvány

Wirtz Ágnes – Alapító, a kuratórium elnöke

Marton Kriszta – Alapítvány vezető

Mina Krisztina – Partnerkapcsolati és kommunikációs vezető

Kim Evelin Le – Fundraising – projectmanagement

 

Ügynökség:

ACG Reklámügynökség

Kreatív:

Nagy László – Creative Director

Várkonyi Eni – Creative Director

Zsembery Péter – Creative Group Head

Kocsis Petra – Art Director

Tollner Dávid – Senior Copywriter

Harazin Mihály – Head of Studio

Szabó Máté – Motion Designer

Csombó Zoltán – Graphic Designer

 

Account:

Calin Dániel – Business Client Service Director

Kránicz Szilvia – Account Director

Filó Lola – Account Manager

Tóth Gréta – Account Manager

Stratégia: Halász Éva

 

Produkció: 

Rendező: Sós Bálint Dániel

Operatőr és colorist: Tóth Levente

Producer: Angyal Gergő

Vágó: Gothár Márton

Casting director: Steinhauser Andrea

Art director: Farkas Clara

Stylist: Tankó Tekla

Make-up artist: Kovács Viktória

Hair-stylist: Bara Beáta

Fotós: Temesi Ádám

Rendezőasszisztens: Apjok Gergely

Másodasszisztens: Juhász Eszter

Produkciós asszisztens: Bouquet Gergely, Klucsik Franciska, Zámbori Szilvia

Focus puller: Kisteleki Márton

Kamerasegéd: Szőr Olivér

Gaffer: Vida Sándor

Világosító: Tanács Simon, Kiss Márk, Havas Tamás

Set dresser: Vesmás Pál, Molnár Fábián

Unit: Melegh Andor

Unit asszisztens: Pál Szilárd

Öltöztető: Tóth Kamilla

Key grip: Boós Gergő

Gaffer: Vida Sándor