Becsült olvasási idő: 1 perc
Vidéken is szól a katolikus rádió

A Magyar Katolikus Rádió első vidéki ultrarövid-hullámú adása indult el hétfőn Székesfehérváron, a 96,1 MHz-en – jelentette be Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök, a rádió vezérigazgatója és Radetzky András vezérigazgató-helyettes.

A helyi szerkesztőség napi hatórányi önálló műsort készít: a Fehérvári körkép elnevezésű, a közéleti és egyéb fontos helyi eseményekről beszámoló hírműsor mellett kulturális magazint, a fehérvári embereket bemutató portréműsorokat, hitéleti és a helység történetét ismertető műsort is hallhatnak majd a székesfehérváriak – jelentették be a rádió vezetői egy székesfehérvári adás indulása alkalmából tartott sajtótájékoztatón.  A gyerekeknek szánt műsoridőben helyi szerzőknek – köztük a székesfehérvári Tollpihe Klub diákalkotóinak – a meséi is helyet kapnak majd. 

A rádió hatórányi műsorának készítésébe a városban működő Médiacentrum, a Fehérvár és a Vörösmarty Rádió munkatársai is bekapcsolódnak. A városban nem építettek ki adásra alkalmas stúdiót, a helyi műsorkészítő műhely állítja össze az adásba kerülő műsorokat, és továbbítja őket interneten a budapesti stúdióba, onnan szoftveres alkalmazással jutnak el Székesfehérvárra – mondta el a márciusban kinevezett Radetzky András.

Mint Spányi Antal elmondta, a Katolikus Rádiót alapító Magyar Katolikus Püspöki Konferencia hétévi, középhullámon való sugárzás után döntött arról, hogy a jobb minőségű és olcsóbb ultrarövidhullámon próbálja meg sugározni a rádió műsorát. Miután a rádió Budapesten frekvenciát nyert, az év eleje óta fővárosban és közvetlen környékén már az URH-frekvencián hallható a műsora. Később egy székesfehérvári és egy szombathelyi frekvenciát is sikerült elnyerniük.

Szeptemberben várhatóan Szombathelyen is elindul a Katolikus Rádió adása, és a vezetők szeretnék még az idén egy másik városban is megteremteni a sugárzás lehetőségét. Az elképzeléseik szerint a következő időszakban az ország délnyugati területén két-három városban indítanák el az adást.