Kampány neve
Az észrevétlen kampány, amit közben milliók láttak
Mikortól meddig fut a kampány, milyen felületeken:
A kampány első szakasza 2025 áprilisában indult. Ezt követően, anyák napján került ki a videó, amit lentebb meg is nézhettek. A szűréshez kapcsolódó kedvezmény május 4-től június 30-ig tart. Megjelent ATL- és BTL-felületeken is: két TVC-ben, egy országos OOH-kampányban, metróplakátokon, a Telekom valamennyi üzletében, online felületeken, socialben, display hirdetéseken, influencerek feedjeiben, valamint a Telekom Hello Szülő platformján.
Kampánycél
A Magyar Telekom kiemelt társadalmi célja, hogy minél többek számára elérhetők legyenek a digitális lehetőségek, és ezáltal sokaknak legyen az élete egy kicsit jobb. Ezt szolgálja a vállalat Országtuning stratégiája is. Ennek része az egészségtudatosság építése, amiben a digitalizáció kulcsszerepet játszhat többek között a Telekom Egészség szolgáltatáson keresztül.
A kampánycélunk, hogy a családon belüli gondoskodáson keresztül és egy szokatlan asszociációval felhívjuk a figyelmet az utóbbi évek egyik kiemelt problémájára, és ezáltal az anyajegy-szűrések fontosságára a Hello Szülővel és a Telekom Egészséggel közösen, valamint hogy kialakítsunk egy új szokást: a rendszeres anyajegyszűrést.
A kampány fő üzenete
Anyák napján ne csak az anyukád, hanem az anyajegyeid is jussanak eszedbe és még nyár előtt ellenőriztesd őket!
Kreatív koncepció
A kampány aktualitását az adja, hogy itthon húsz év alatt megduplázódott a melanomás megbetegedések száma, miközben digitális eszközökkel könnyen, időben ki lehet ezeket az elváltozásokat szűrni – ha figyelünk rá.
A kampány első szakaszában egy országos kísérleten keresztül akartuk bebizonyítani, hogy az emberek még akkor sem vesznek észre egy magas kockázati besorolású, melanoma-gyanús anyajegyet, ha az ott van az orruk előtt. Így 2025 áprilisában valamennyi hirdetésünk szereplőin magas kockázatú bőrelváltozásokat helyeztünk el – ám erről nem szóltunk senkinek.
Ezek a melanoma-gyanús anyajegyek ott voltak két országosan futó TVC-ben, egy szintén országos lefedettségű B2B OOH-kampány hirdetésein, a Telekom Spots metróplakátjain, valamennyi Telekom üzletben, rengeteg online felületen, social hirdetéseken, influencerek feedjeiben, valamint Hello Szülő cikkek képein.
És mivel a célunk nemcsak ennek a láthatatlanságnak a demonstrációja, hanem a szűrések szokássá formálása is volt, csak május 4-én fedtük fel a kísérletünket. Ez nem véletlen, hiszen a magyar nyelvben unikálisan kapcsolódik az anya és az anyajegy szó egymáshoz, ráadásul minden évben anyák napját követi az American Academy of Dermatology által kezdeményezett Melanoma Hétfő. Emellett május a bőrrák-tudatosság hónapja is, hiszen ilyenkor, nyár előtt a legfontosabb elmenni szűrésre. És mivel az anyák napját sosem felejtjük el, jövő májusban most már ez is az eszünkbe fog jutni.
A reklámok
















Alkotók listája
Megbízói oldal: Magyar Telekom
Márkakommunikációs igazgató: Szabó Béla Attila
Márkainnovációs vezető: Barna Péter
Projektvezető: Vagdalt Krisztina
Hello Szülő főszerkesztő: Mészégető Mária
Social szakértő: Puskás Amina
Médiamenedzser: Szilágyi Róbert
Teladoc Health szakértő partner: Bunghardt Csaba
Kreatív ügynökség: Mito Creative
Stratégia: Kiss Virág
Kreatív: Bernáth Rita, Ördög-Kovács Dániel
Stúdió: Mészáros Júlia, Lukács Péter, Radnics Annamária
Account: Egyházy Edina, Nagy-Sándor Orsolya, Vajda Cynthia
Produkció: Kisfali Gergely
Social: Hadacs Bálint, Pál Nóra
Médiaügynökség: Wavemaker
Communications Manager: Miskovicz Anikó
Senior Strategic Planner: Zavarkó János
Biddable Strategist: Szabó Diána
PPC Specialist: Tóth András
Digital Lead: Molnár Henriett

