Becsült olvasási idő: 1 perc
Telefonon rúgták ki a Yahoo vezérét

Azonnali hatállyal menesztették a Yahoo ügyvezetőjét, Carol Bartz-ot, és ideiglenesen Tim Morse-t, az eddigi pénzügyi igazgatót nevezték ki a helyére. Az ok, hogy a Yahoo egyre rosszabbul teljesít.

A Yahoo sorozatos piaci kudarcai miatt az igazgatóság elnöke telefonon közölte Carol Bartz ügyvezető igazgatóval, hogy azonnali hatállyal mennie kell.Ideiglenesen Tim Morse eddigi pénzügyi igazgatót nevezték ki a helyére – írja az All Things Digital információira hivatkozva az Advertising Age amerikai szaklap.

Ezzel egyidőben a Yahoo igazgatótanácsa bejelentette, hogy létrehozza az ügyvezetői tanácsadó testületet is, aminek tagjai lesz a vállalat általános, termékfejlesztési, amerikai, európai és ázsiai igazgatói és alelnökei is.

Carol Bartz menesztésének hátterében az áll, hogy 2009-es kinevezése óta a vállalat számos stratégiai és üzleti vereséget szenvedett a piacon. Az év elején például a Google megelőzte a Yahoo-t a display hirdetések piacán, erre az évre pedig azt jósolják, hogy a Facebook megelőzi mindkét nagy keresőóriást ezen a piacon. Így a display-piac eddigi vezetője egy év alatt a harmadik helyre eshet vissza.

Ahogy a display-piac egyre jobban növekszik a keresőpiac kárára, úgy a Yahoo részesedése a display-tortából egyre kisebb lesz. A display-piac növekedését 2011-ben 24,5 százalékosra teszik ebben az évben, viszont a Yahoo részesedése a tortából 14,4 százalékról 13,1 százalékra esik vissza a jóslatok szerint. Tehát a teljes piaci növekményből alig, vagy egyáltalán nem részesül a vállalat.

2009-es leigazolásáig Carol Bartz gyakorlatilag ismeretlen volt a hirdetők körében az AdAge szerint, viszont a Szilícium-völgyben azt tartották róla, hogy szigorú vezető, aki képes radikális kiadáscsökkentésre és növekedés elérésre a belassuló vállalatoknál is.

Ennek ellenére a Yahoo az utóbbi években lassan elveszítette a pozícióit az online piacon, számos kiváló szakember igazolt át a konkurenciához.

Az AdAge szerint az ideiglenes igazgatót egy olyan szakembernek kell követnie, aki képes megtalálni a közös hangot a reklámiparral, ugyanakkor a techiparban is ismert, mivel személye vonzó lehetne az IT-tehetségek számára.