Ősszel zajlott le a Good Vibes Only Productions közreműködésével Szajki Péter és Szajki-Vörös Adél rendezésében az Egy nő körvonalai című magyar-amerikai független nagyjátékfilm forgatása Toszkánában vidéken. Főszereplője az Amerikában élő magyar-amerikai színésznő, Bordán Lili, Steve Pound angol színész és a nápolyi Paolo Spezzafferri. A film három nyelven forgott, elsősorban angolul, de a szereplők olaszul és magyarul is megszólalnak benne. Az alkotás vezető producerei Kocsó Ábel és a két alkotó.
A történet az anyai burnout ritkán megmutatott oldaláról mesél: egy háromgyerekes magyar nő egy utazáson próbálja újra megtalálni önmagát. A film másik két szereplője egy idős olasz gazdálkodó (Spezzaferri), a film központi helyszínének szállásadója, és egy angol író (Steve Pound), aki szintén a saját terhelt múltjával a háta mögött érkezik Toszkánába.
Ez Szajki Péter negyedik rendezése, korábbi filmjei az Intim fejlövés (2009), Nejem, nőm, csajom (2012) és a Most van most (2019) című filmek, míg Szajki-Vörös Adél rendezői debütálása, Kocsó Ábel producer első nagyjátékfilmje. A film szeptember közepétől forgott Olaszországban. Az operatőr Hartung Dávid (Larry), jelmeztervezője Sinkovits Judit (Testről és lélekről), továbbá a produceri csapatot erősíti még Ferenczy Gábor (Átjáróház, Larry), a film magyarországi mozibemutatója jövőre várható.
„A film célja, hogy rávilágítson arra a finom egyensúlyra, amit az anyák nap mint nap próbálnak megtartani: hogyan lehetnek jók önmagukhoz és családjukhoz egyaránt, anélkül, hogy elveszítenék saját identitásukat. Úgy érezzük, ez egy olyan téma, amiről beszélni kell, és amin keresztül érzékenyíthetjük a társadalmat” – vallják az alkotók.
A film a Good Vibes Only Productions és a P&A Productions gyártásában készült, és az amerikai Light Year Pictures közös produkciója.
Szajki-Vörös Adélt kérdeztük
Az Egy nő körvonalai a férjeddel, Szajki Péter rendezővel közösen készült, de neked az első rendezésed. Mennyiben ad szabad kezet egy rendező férj, vagyis neked Péter?
Szerintem jobban szabad kezet ad, mint ahogy azt korábban gondolta, és megértem, mert egy rendezői agyban kódolva van, hogy nehezen engedi el a kontrollt. Már volt egy „főpróbánk": pár éve együtt rendeztünk egy vígjáték-pilotot. Azt a sorozatot is együtt fejlesztettünk, aztán a forgatáson a véletlen alakította úgy, hogy néhány jelenetet közösen rendeztünk: Petit érdekelte a véleményem, megkérdezett, én pedig ilyenkor ötleteket suttogtam a fülébe a monitor mögött, amiket kipróbáltunk. Ott extra gyorsnak kellett lenni, és ez jól működött. A The Silhouette of a Woman pedig minden szempontból annyira közös gyermekünk volt, hogy Peti megkérdezte, nincs-e kedvem kipróbálni, hogy együtt rendezzük is meg, mivel a pilotnál is láttuk, hogy jól tudunk együttműködni. Kialakult egy gördülékeny munkamódszer. Limitált időnk volt itt is, sok anyagot kellett felvenni, és ezért a közös célért dolgoztunk, nem nagyon volt idő nagy vitákra például.
Mik az előnyei és mik a hátrányai annak, hogy egy hosszú alkotó és produceri munkában közösen vettetek részt?
Sorolom az előnyöket: hosszan nézhettünk egymás szemébe... Komolyra fordítva: amikor flow-ban vagyunk és egymásból jönnek az ötletek, azt érezzük, hogy valami vicceset, elég érdekeset, vagy akár értékeset hozunk együtt létre, az nagyon jó dolog. De nem mondom, hogy ez nulla-huszonnégyben így van, a munka produceri része időben ráadásul több évet ölelt fel, és egy ideig az alkotói részével szimultán zajlik. Szerencsére vannak producertársaink, akik nélkül ez nagyon nehéz lett volna. Az elején, a forgatókönyvírás után viszont volt kb. két év, amíg csak mi ketten voltunk Petivel, akik hittünk benne, és azon dolgoztunk, hogy a Silhouette elkészüljön. Ehhez valamennyire őrültnek is kell lenni. Petinek volt egy olyan húzóereje, ami engem is vitt magával.
A filmet megelőzően konferenciát is szerveztetek Anya jól van (?) címmel, mert fontos számotokra az anyai és családi jóllét. Te hogyan tudtad a saját jóllétedet és a családodét fenntartani a filmkészítési folyamat keményebb részeiben?
Hát nehezen. Ez egy olyan kérdés, amire, ha egy ilyen témájú filmet készítünk, kötelességem őszintén válaszolni. Muszáj érzékenyíteni az anyai nehézségek témájában az embereket, mert olykor még mindig tabu a kiégés. Én is csetlek-botlok sokszor anyaként, bűntudattal küzdök és sokan így vagyunk. Az érem másik oldala, hogy a férjemen látom: apának is nehéz lenni.
Meg embernek is, úgy egyáltalán - nekünk pár éve a szülővé válás volt olyan felforgató élmény, ami alkotóként foglalkoztatott minket. Egyelőre úgy érzem, nagyon az elején vagyok annak, hogy jól csináljam az öngondoskodást, és még mindig keresem a helyem ebben a folyamatosan változó, organikus egységben, ami a család.
A kislányunk kijött hozzánk egy hétre a nagyszüleivel a forgatásra, a többi időben – majdnem másfél hónapot kint voltunk Olaszországban - iskolába járt itthon, és ők vigyáztak rá. Igyekeztem a forgatás alatt minden nap egy olyan sétaszünetet tartani, amikor felhívtam mobilon vagy messengeren, és csak beszélgettünk. Nagyon hiányoztunk egymásnak, volt, hogy sírtunk - és közben mi Petivel az anyaságról készítettünk egy filmet egy gyönyörű helyen. Szürreális volt néha, úgy éreztem, félig ott vagyok, félig itthon. Azt próbálom mindig megbeszélni a lányommal, hogy most ez a természetes. Ezeket a nehéz érzéseket is el kell hordozni. Talán ez az, amit most tanulok, és próbálom a családnak is átadni: ebben az életformában, amit élünk, azt fogadjuk el, ami épp van, és megoldásfókuszúan érdemes működni.
Szerencsére a gyermekünket érdekli a hivatásunk, ebbe a világba nőtt bele, de igyekszünk normális családként működni, bármit is jelentsen ez a szó.
