Ha egy ideje már próbálkozol, tudod, hogy ez bizony nem is olyan könnyű. A cikk szerzőjeként állíthatom, az út az álommelóig rögös tájakon át vezet: én kínomban már vicces fenyegető leveleket írtam a reklamugynoksegek.lap.hu-ról válogatott szimpatikus ügynökségek kreatívigazgatóinak. Valahogy így szólt a tételmondat: „A »nem« is egy válasz, és csak három betű. De én úgyis be fogok kerülni a szakmába, emlékezni fogok rád és akkor ciki lesz, hogy ennyit sem mondtál.” A pimaszság végre sikert hozott több mint félév szorgalmas CV-küldözgetés után, és megkezdtem szövegírói pályafutásomat pontosan 16 éve az ACG-ben. A történetemmel nem vagyok egyedül, de ez ne szegje kedved, inkább ismerd meg néhány reklámszakember hasonlóan fordulatos sztoriját és meríts inspirációt ahhoz, hogy az Ügynökségek Éjszakáján levedd a lábáról leendő főnököd!

Sallai Ervin - Creative Group Head (ACG, ide is becsekkolhatsz június 6-án) 

„​​Londiner, költöztető, kertész, biciklis futár, konditerem pultos, virágárus, parfüm házaló Kanadában, idegenvezető Korfun, Chaplin figura Tajvanon, reptéri jegyeladó, kínai tolmács, zenész, konzervgyári munkás, segédmunkás építkezésen, konyhai kisegítő, pincér... 

csak pár meló a cca 50-ből, amivel foglalkoztam, mielőtt bejutottam a reklámiparba. Mai napig ebből élek. Mert nagyon sok mindent meg lehet tanulni főiskolákon, egyetemeken vagy kurzusokon, csak éppen megismerni az embereket, fogyasztókat – na azt nem. Ahhoz velük kell élni. Ezt kár lenne kispórolni.

Persze nem volt egyszerű betennem a lábam a reklámipar ajtórésébe. Először úgy jutottam külsős szövegíróként kreatívigazgató közelébe, hogy egy Pesti Est hirdetésre jelentkezve fogtam egy 2 literes Coca-Colát (még volt 2 literes), leszedtem róla a címkét, Photoshopban átírtam a logót Curriculum Vitae-re, a jogi szövegbe beírtam az önéletrajzom, és elküldtem futárral. Másnap már egy Borsodi promóción írtam át két szöveget eggyé, és alig hittem el, hogy ennyire egyszerű munkáért pénzt fizetnek. Szerintem minimum platina Effie.

Mondanám, hogy innen egyenes volt az út, de kamu lenne. Sok-sok semmitmondó külsős munka után egy szép tavaszi napon csörgött a telefon. Producer ismerősünk hívott, hogy a Saatchiba keresnek nullkilométeres kreatívokat. Azonnal felmondtam a MALÉV-nél. És bár azóta többszáz reklámfilmforgatáson mondtam már kb. délután 2-kor, hogy jaj, miért is nem mentem hidegburkolónak, valójában minden percét élvezem. Na jó, minden ötödik percét.”

Persely Tamás - Kreatívigazgató, tulajdonos (feat. - amely ügynökség június 6-án tárt ajtókkal vár) 

„Az egész úgy kezdődött, hogy (majdnem) mindenhonnan kirúgtak. 

Elsőként 22 évesen a Fradi felnőtt vizilabda csapatából. Égi jelként tekintettem rá, biztos voltam benne, hogy más irányba kell elindulnom az életben - ezért mosifiúként (pohárszedés, hamutál és hányás takarítás, liftkezelés) folytattam a pályafutásom a Corvintető éjszakai műszakos csapatában. Ahonnan pár hónap után kirúgtak. Közben a Műszaki Egyetem sem ment túl jól (onnan is majdnem kirúgtak), szóval muszáj volt valami »szakmailag meggyőzőt« lépnem - különleges tanrendet kértem az egyetemen a sportolói múltamra hivatkozva, és kimentem Hollandiába vízilabdázni azzal a feltétellel, hogy elintéznek nekem a sport mellett valamilyen corporate juniori pozit - így találtam magam a Friesland Campina (itthon Pöttyös, Millie, etc.) európai központjában a beszerzésen.

Egyáltalán nem érdekelt a dolog, de próbáltam elhitetni magammal és a főnökeimmel, hogy szeretem. Ez annyira jól sikerült, hogy végül még egy állásajánlatot is kaptam a szervezeten belül, így kerültem vissza Budapestre.
Ahol pár hónap után kirúgtak. De előtte még történt egy nagyon fontos dolog: megismertem pár reklámost, akik prezentálni jöttek a marketingnek.
Teljesen lenyűgözött a stílusuk, mindaz, amit mondtak és képviseltek – fényt kaptam a fátyolszürke irodai létben, tudtam, hogy náluk kell folytatnom a pályafutásom. Szövegírónak jelentkeztem, de sajnos nem vettek fel, viszont rendezvényes gyakornokként bekerülhettem a rendszerbe. Full alkalmatlan voltam a területhez (a mai napig a rendezvényszervezés csődje vagyok), de rettentően elhivatott, szóval plot twist… nem rúgtak ki. Helyette lehetőséget adtak arra az ügynökségnél, hogy bizonyíthassam a kreativitásom: proaktívan website szöveget írtam, contentet készítettem, részt vettem minden nyílt briefen és ötletelésen. Aztán 2 év elteltével már én is hivatalosan mondhattam el magamról, hogy KREA VAGYOK. Amire azóta is büszkén viselek.”

Herpay Kazi - Kreatívigazgató (Spice Communication)

„Gyors leszek. Nem annyira, mint az akciós potenciál terjedési sebessége mielinhüvelyes neuronokban, de igyekszem. Lárvakoromban sok dolog érdekelt, de inkább csak felszínesen, viszont a csillagászat és az élővilág volt az a két terület, amit koboldmaki-pupillával tudtam figyelni. A csillagászattól fényévekre voltam szellemileg, a biológiát könnyebben befogadta az agyam, így már gimiben is biológia-latin-német tagozatos osztályba kerültem. Az állatorvosira készültem – és nem a köztudott extráért, miszerint egy állatorvosnak télen se fázik a karja. Nem vettek fel, 2x, bioszra viszont igen. Neuro-élettanra szakosodtam, ami rengeteg kutatómunkát jelentett és bazi izgalmas volt. 

Miután lediplomáztam, egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy még éveken át koponyaműtéteket végzek kísérleti patkányokon, így új terv kellett. 

Persze egy szatyor fingom sem volt, mihez kezdjek, míg egy kedves ismerősöm azt nem mondta »Menj copywriternek! Te tök bolond vagy.«  Asse tudtam, mit jelent copywriternek lenni, de felvettek egy kis stúdióba, ahol hamar kiderült, hogy élvezem és még némi érzékem is van hozzá. Egy év tanulás után már nagyobb, komplexebb feladatokra vágytam, ezért írtam egy levelet az Akcióba, Gesztipetyának, ismeretlenül. Szuperrövid CV, motivációs levél az egyetlen hibámmal (idézem magam: a jobb kezemen durvabénán tudom csak levágni a körmöm), és persze egy masszív voodoo-babás fenyegetés volt benne. Pár perc múlva hívott Petya: »Milyen voodoo babáról hadoválsz te, Kisgyerek?!«  Mire én: »Uhh, de jó, hogy máris hívsz, pillanat, csak elteszem a tűket…« Na, erre behívott beszélgetni, próbamunkázni, ami olyan jól sikerült, hogy majd’ 9 évig toltam az ipart az Akcióban elképesztő tudású szakemberek korallpiros aurájában. Mázli? Is. Akkoriban kellettek kétséges kimenetelű trükkök, kicsit pofátlanabb húzások, hogy az ember behoppanáljon egy ügynökség falai közé, az Ügynökségek Éjszakáján sokkal kényelmesebben szkennelheted őket.”

Länger Vera - Kreatívigazgató (Artificial Group), az Ügynökségek Éjszakája egyik alapítója 

„20 évvel később is tisztán emlékszem a pillanatra. 2005 nyara. Szóda Udvar, József Nádor tér. A bejárattól nézve jobbra hátul. Ott és akkor tudtam meg, hogy a reklámszövegíróság az egy szakma. Egy szakma, amiből meg lehet élni. Egy ismeretlen srác állította ezt a csocsóasztal mellett, aki egy nemzetközi ügynökségen dolgozott senior copyként.

Azért is volt ez nagy reveláció számomra, mert bár jóideje újságíróként kerestem szerény kenyerem, már akkor tudtam, hogy nem abból fogok nyugdíjba menni. Valami olyanra vágytam, amiben másképp tudom kamatoztatni a kreativitás és írás iránti igényemet. 

No persze, semmit nem tudtam erről az egzotikus szakmáról, hogy »copywriter«, így olyan »szakirodalomhoz« fordultam, mint az E-sztori elolvasása (spoiler: ne ebből akard megismerni a szakmát) vagy a Mi kell a nőnek? megnézése (ebből se).

De innen még 3 év volt, mire egy ügynökségbe bejutottam, mert nem volt ám bátorságom megpróbálni se… Megélhetési okokból közben beültem egy magazinba tördelőnek (mármint igen, én raktam össze az oldalakat, én jártam hajnalban a nyomdába gépindulásra), és majdnem meg is álltam ennél a vonalnál… amikor egyszercsak szembejött egy reklámképzés hirdetése: fél év minden szombatja a legnagyobb kreatívigazgatókkal! Irtó drága volt, de összekeccsöltem rá a pénzt rengeteg éjszakai különmelóval - és megcsináltam. Ezután végre vettem a bátorságot, összenőttem a kreativ.hu álláshirdetés rovatával, és elkezdtem minden hirdetésre jelentkezni.

Egy excelbe (sic!) az összes megjelent cikkemet beraktam, és ezt küldözgettem körbe… nem csoda, hogy háromnegyed év alatt összesen 3 helyről kaptam választ… Az első próbamunkámnál azt sem tudtam, mit csinálok, a másodiknál már utolsó kettőbe kerültem, a harmadikkal végre felvettek. Így léptem be végül 2008 őszén végre a Szép utca 2-es számba, hogy az addigi fizetésem negyedéért gyakornokként elkezdjem reklámos karrierem - ami viszont azóta is tart.”