A UPC Magyarország a Noguchi Porter Novelli kommunikációs ügynökséget választotta tenderén a vállalat idei pr-tevékenységeinek megtervezésére és kivitelezésére, a felek október óta dolgoznak együtt.
Az ügynökség feladata a termék- és szolgáltatás-kommunikáció támogatásán túl, az idei és 2010-es szponzorációs és CSR tevékenységeinek kidolgozása és kommunikálása, illetve az új ügyvezető igazgató, Betzalel Kenigsztein bevezetése a magyar médiába.
A megkötött szerződés egyelőre a negyedik negyedévére szól, hosszabbítási lehetőséggel. A Noguchit nem először bízta meg a UPC, 2001-ben már dolgoztak együtt a Chello internet bevezetése kapcsán, de akkor csak arra a projektre korlátozódott a tevékenységük.
Mint arról beszámoltunk, a UPC aktív tenderidőszakot él, hiszen a vállalatnál éppen zajlik a média- és a reklámfeladatokra meghirdetett pályázat, az utóbbin már csak négy ügynökség van versenyben.
Közben egy másik cégtől is pr-megbízást kapott a Noguchi: a hulladékos közszolgáltató .A.S.A. Magyarország közvetlenül kérte fel az együttműködésre. A feladatok a lakossági és közületi hulladék piacot érintő változások kommunikációs támogatására terjednek ki, a Noguchi public affairs és hagyományos pr-kommunikációs megoldásokkal is segíti a vállalatot. A public affairs tevékenységet Vágvölgyi Mihály, az ügynökség kormányzati kapcsolatokért felelős partner-igazgatója irányítja.
A pr-eszközök között szerepel a negyedéves nyomtatott .A.S.A. hírlevél, a Tiszta Lap, amely többféle célcsoporthoz szól - eljut a vállalat önkormányzati partnereihez, a gazdálkodó szervezetekhez és a környezetvédelmi, hulladékgazdálkodási kérdésekkel foglalkozó sajtóhoz is. A kiadványt Katona Gergely, a Noguchi ügyféligazgatója szerkeszti.
Becsült olvasási idő: 1 perc
Pr-ügynökséggel dolgozik a UPC
Pr-tenderrel vezette be a UPC most zajló pályáztatási időszakát. A kommunikációs eljárás lezárult, a nyertes már dolgozik a vállalat tájékoztatási feladatain.
