hero
M.K.

Rovat:

Média
Becsült olvasási idő: 1 perc
Ökrös Gergely távozik a TV2 Csoportnál betöltött posztjáról

Feladatait házon belül szétosztották, de tanácsadóként továbbra is számít rá a TV2 Csoport. 


Augusztus végén távozik a produkciós és kreatív igazgatói posztjáról Ökrös Gergely, aki a jövőben a családi vállalkozására fókuszál, de tanácsadóként továbbra is számít rá a TV2 Csoport.

A szakember két és fél évvel ezelőtt csatlakozott a médiavállalat menedzsmentjéhez a fent említett poszton, az azóta eltelt időszakban aktívan dolgozott a gyártási és kreatív csapatok megerősítésén, elsősorban a TV2-n látható produkciókon dolgozott, de több formátumot irányított a szlovén Planet TV-nél is. 

Ökrös Gergely pályafutása során dolgozott a Magyar Televíziónál, az RTL Klubnál és felsővezetői kinevezése előtt korábban nyolc évig volt a TV2 Csoportnál is: 2012 és 2016 között volt kreatív vezető, 2016-tól a főcsatorna program és kreatív igazgatója, 2017-től pedig kreatív igazgató lett, majd 2019-ben távozott a társaságtól, majd 2021-ben tért vissza

A szakember nem hagyja el teljesen a televíziózás világát, a jövőben különböző projektek külsős tanácsadójaként folytatja kreatív munkáját a TV2-nél. Ökrös Gergely távozásával egyidőben kisebb szervezeti változások lépnek életbe, a kreatív csapat vezetője, Katona Andor és a produkciós vezető, Iványi László egyaránt a vezérigazgatónak riportolnak.