A lap szerint a hazai fogyasztóvédelem eddigi legnagyobb bírságát szabta ki első fokon az NFH: tiltott dohányreklámokért 300 millió forintra büntette a BAT Pécsi Dohánygyárat, százmillió forintra a HPS-t és 70 millió forintra a Spart.
A határozat szerint a BAT idei téli kampánya során hetven Spar és ötven Tesco üzlet előtt felállított standon - összesen ezerhatszáz alkalommal - azzal ösztökélték cigarettavásárlásra a fogyasztókat, hogy az ottani üzletben megvásárolt cigarettás dobozhoz különféle ajándékokat - öngyújtót, kávésbögréket - osztogattak. A megrendelő a BAT volt, míg a reklám akciókat a HPS bonyolította le. A NFH elsőfokú határozata szerint ezzel több ponton is megsértették a gazdasági reklámtörvény dohányreklám tilalmára vonatkozó pontjait.
A Népszabadság úgy tudja, hogy a Tescóra eddig azért nem szabtak ki bírságot, mert a tevékenységet kifogásoló dohányellenes szervezet elfelejtette külön kérni a céggel szembeni vizsgálatot. Jelezte viszont, hogy az áruházlánc ellen pótlólag a napokban adja be a panaszt. Az eljárás a Félix Péter vezette Füstirtók Egyesülete és Szécsi László kérelmére indult.
A határozat egyelőre nem nyilvános, mert a fogyasztóvédelmi törvény szerint az NFH csak a másodfokú eljárás után köteles nyilvánosságra hozni az általa egymillió forintra vagy annál nagyobb összegre elmarasztalt cégek nevét. Az NFH nem cáfolta a bírságkiszabás tényét, de az ügyet csak a másodfokú eljárás lezárása után kívánja kommentálni.
Az elmarasztalt cégek megfellebbezik a döntést. A BAT kommentárjában túlzónak tartja a bírság összegét, ami szerinte nincs összhangban a fogyasztóvédelmi hatóság korábbi gyakorlatával.
A fogyasztóvédők korábban többször is eljártak hasonló hosztesz-promóciók miatt dohánycégek ellen, az utóbbi időben jellemzően 15-20 millió forintos büntetéseket szabtak ki. Az NFH a határozatok jogerőre emelkedése után indokolja meg, miért szabott ki ilyen mértékű bírságot.
Becsült olvasási idő: 1 perc
NFH - dohányreklám miatt büntetett
Tiltott dohányreklámokért közel félmilliárd forint bírságot szabott ki a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) - írja a Népszabadság. A BAT Pécsi Dohánygyár mellett fizetnie kell a HPS reklámügynökségnek és a Spar Magyarországnak amiatt, hogy egy kampány során azzal ösztökélték dohányterméket vásárlására a fogyasztókat, hogy a megvásárolt cigarettához különféle ajándékokat osztogattak.
