Elstartolt a nevezés az Apex listákon is pontot érő LIA versenyére, az alap nevezési díjból aszervezők június 16-ig 25 százalék kedvezményt adnak. Az ezután beérkező pályázatokat már a standard díjszabás szerint bírálják el. A nevezés szeptember 2-án zárul.
A LIA csak olyan munkákat fogad el, amelyeket 2021. július 1. és 2022. augusztus 31. között sugároztak, tettek közzé vagy hagyott jóvá ügyfél.
„A kedvezménnyel az iparágat szeretnénk támogatni. Mindig igyekeztünk hozzájárulni az ötletek sokszínűségéhez, a kedvezménnyel pedig a nemzetközi reprezentációt szeretnénk elősegíteni. Reményeink szerint így mindenféle ügynökség – kicsi és nagy egyaránt – lehetőséghez és nagyobb láthatósághoz jut” – emelte ki Barbara Levy, a LIA elnöke a verseny közleményében.
2022-ben a LIA két új kategóriával bővül, idén már a Creativity In The Metaverse és a Creativity In PR témakörben is nevezni lehet.
A LIA a jelentkezéseket kreatívügynökségektől, márkáktól és a kreatívfolyamatban résztvevő egyéb szereplőktől fogad el. A Las Vegas-i zsűrizés szeptember 29-én kezdődik és 2022. október 7-én fejeződik be. A döntősök és a győztesek névsorát 2022. november 8-án teszik közzé.
A nevezéssel és a nevezési feltételekkel kapcsolatos további információk erre.

