hero
Kreatív
Becsült olvasási idő: 1 perc
Cultural Bites: A lexikális tudás nem elég, ezért fejleszt XXI. századi kompetenciákat az Engame

A lexikális tudás csak akkor hasznosul, ha tudjuk is alkalmazni – erre az alapgondolatra épülnek az Engame Akadémia képzései, ahol a középiskolás fiatalok olyan készségeket tudnak fejleszteni, mint például a kritikus gondolkodás, csapatmunka, prezentációs technikák, vagy éppen a vitakultúra. De nemcsak az akadémiai, hanem a személyes és a szociális készségekre is fókuszálnak. Az Engame-et 2010-ben elindító Lévai Balázs társalapító már gimnazistaként vállalkozónak készült és egyetemi diplomája után két társával azonnal létre is hozta a céget. A Telekom és a Kreatív közös podcastjében, a Cultural Bites-ban Linczényi Márkó kérdezte Lévai Balázst.

Az Engame Akadémia eredetileg tanácsadói tevékenységgel segített középiskolásoknak a külföldi továbbtanulásban, de Lévai Balázs társalapító és kollégái a 2010-es évek elején úgy látták, hogy a fiatalok nagy része nem eléggé felkészült arra, hogy érettségi után sikerrel pályázzon a külföldi intézményekbe. Ekkor döntötték el, hogy már 9-ik évfolyamtól kezdődően, teljes tanéves programokat hoznak létre, melyekben nagy szerepet kap a készségfejlesztés, a pályaorientáció és a használható angol tudás elsajátítása. 

A 14 éves cégnél jelenleg több mint 300 diákot oktatnak, eközben 100-nál több külsős mentorral és 21 fős alap csapattal dolgoznak, és azok, akik a külföldi továbbtanulási programjukban vesznek részt, szinte kivétel nélkül felvételt nyernek neves külföldi egyetemre.

Linczényi Márkó és Lévai Balázs

Balázs már gimnazistaként tudta, hogy vállalkozó szeretne lenni. Törekvéseiben a család és az iskola segítette: otthonról egészséges önbizalmat hozott, amit nem törtek le a középiskolában sem, mert lehetett próbálkozni, hibázni és mindig megkapta a megfelelő bátorítást. A podcastben mesélt arról is, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki munkahelyi tapasztalatok nélkül saját vállalkozást indítson, és megosztotta azt az információt is, hogy hol található Európában a XXI. századi kihívásoknak megfelelő egyetemi oktatás.

A beszélgetésben Lévai Balázst társalapítóként és ügyvezetőként mutattuk be, de ez utóbbi feladatkörét szeptember 1-jével hivatalosan is átadta Bíró Ágotának.