„A NotebookLM-et azért hoztuk létre, hogy segítsen megérteni az összetett információkat” – írta a Google. A vállalat ígérete szerint a szolgáltatás képes arra, hogy tanulmányokat, cikkeket vagy más szöveges formátumú dokumentumokat feldolgozzon egy beszélgetés formájában, ezzel érthetőbbé varázsolva az anyagokat.
„Egyetlen kattintással két mesterséges intelligenciával működő műsorvezető »mélyreható« vitát indít az Ön forrásai alapján. Összefoglalják az anyagot, összefüggéseket állítanak fel a témák között, sőt még viccelődnek is. A beszélgetést akár le is töltheti, és útközben is hallgathatja” – írják. Fontos megjegyezni, hogy ezek a generált viták nem átfogó vagy objektív képet adnak egy témáról, hanem csupán a feltöltött források egyfajta tükörképe – emelték ki.
A szolgáltatás még kísérleti stádiumban van, és vannak ismert korlátai. Például nagyméretű jegyzetek esetén több percig is eltarthat egy audio-áttekintés létrehozása. Továbbá, az MI műsorvezetők még csak angolul képesek beszélgetni, néha pontatlanságokat mutatnak be, és egyelőre nem lehet megszakítani őket.
Rob Hoeijmakers webstratéga blogján számolt be a szolgáltatásról, és személyes tapasztalatiról. „Tesztként feltöltöttem Mario Draghi 60 oldalas tanulmányát az európai gazdaság jövőjéről. A NotebookLM perceken belül összefoglalta a legfontosabb pontokat, és felajánlotta, hogy a szöveget két különböző hanggal podcastté alakítja át. A beállítás egyszerű volt: nem volt szükség bonyolult konfigurációra vagy hangkiválasztásra. A hangok annyira természetesnek tűntek, hogy könnyen el tudtam képzelni, hogy egy profi podcastet hallgatok. A beszélők hangja egyenletesen csengett, megfelelő szünetekkel, sőt, olyan finom hangsúlyokkal, hogy nehéz volt elhinni, hogy nem ember beszél. Az egész élmény zökkenőmentes volt, az elejétől a végéig, és már most el tudnám képzelni, hogy ezt bármilyen szakmai vagy személyes projekthez használjam” – írta.
Kiemelt kép: X / Alamin

