A parlament ma elfogadta az információszabadságról szóló törvény módosítását, amellyel az állam közpénzköltésének ellenőrzése majdnem teljes mértékben ellehetetlenül. A módosításra 123 igen és 64 nem szavazat érkezett. Tekintve, hogy mi is sokat dolgozunk közérdekű adatokkal, és hisszük, hogy az ilyen típusú munkánk során kiderülő visszáságok feltárása szintén közérdek, ezért nyomatékosítjuk, hogy a módosítás = tragédia. Nézzük sorban, miért.

Közérdekű adatot a továbbiakban nem lehet névtelenül igényelni. Ez nem elsősorban az újságírókat érinti, mivel ők a legtöbb esetben névvel, munkahellyel és elérhetőséggel igényelnek közérdekű adatot. Az Átlátszó Ki-Mit-Tudját sem érintheti túlzottan, mert ott az Átlátszó nevében kérnek adatot. Sokkal inkább az állampolgár alapvető jogát korlátozza ahhoz, hogy minden fenyegetettség nélkül igényelhessen közérdekű adatot.
Ha az állami szerv egyszer már egy éven belül teljesítette az adatszolgáltatást, akkor ugyanannak az adatigényelőnek minden további indoklás nélkül automatikusan megtagadhatja, amennyiben ugyanazokat az adatokat kéri ki. Akkor nem tagadhatja meg, ha az adatokban közben változás történt. De ebben az esetben pont az a probléma, hogy az adatgazda bármikor azt mondhatja, hogy az adatokban nem történt változás, nem lehet ellenőrizni.
Ha az adatigénylés nagy mennyiségű adatra vonatkozik, akkor a kiadása az eddigi 15 napról további 15 nappal meghosszabbítható. A probléma, hogy nincs meghatározva, mi számít nagy mennyiségű adatnak. Tízezer soros Excel? 4 megabájt? Ráadásul a 15 napnak nagyon sok esetben eddig sem feleltek meg az állami szervek.
Az adatigénylésért fénymásolás címén eddig is kérhetett pénzt az adatgazda. A továbbiakban a következő költségeket számíthatja még fel: az adathordozó költsége, a kézbesítés költsége, a munkaerő költsége. Ráadásul az adatgazda előzetesen végez egy költségvetést, amelynek végösszege akármennyi is lehet és nem kell neki megindokolnia, hogy hogyan számolta ki.
Végezetül az állami adatkezelő a szerzői jogra hivatkozva megtagadhatja egy általa megrendelt, szerződéses úton megrendelt tanulmány, elemzés, háttéranyag kiadását. Igaz, hogy a betekintést biztosítania kell, és a betekintés során az újságíró jegyzeteket is készíthet.

Ez eddig is előfordult

Ezek után talán meglepő lehet, ha azt írjuk, hogy ez a törvény nem azért káros, mert újdonságokat vezetne be a közérdekű adatok megismerhetőségébe. Azért tragédia, mert a gyakorlat eddig sem felelt meg a törvényes kereteknek és most a káros gyakorlatot törvényesíti.

A legtöbb adatigénylő találkozott már azzal, hogy 15 napon belül nemhogy az adatot nem adta ki az állami adatkezelő, hanem nem is válaszoltak, majd többszöri felszólításra jóval 15 napon túl tagadta meg az adat kiadását.

Eddig is előfordult, hogy az állami adatkezelő azt az utat választotta, hogy csupán betekintést nyújt egy általa kezelt közérdekű adatbázisba, megrendelt tanulmányba, azokat nem adta ki, hanem csak nyilvános betekintést nyújtott. Képzeljük el azt a helyzetet, hogy egy hatvan oldalas tanulmány átböngészésére összesen egy órát kap az újságíró. Nekünk is volt olyan esetünk a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel, amikor fél óra alatt kellett kijegyzetelnünk húsz oldalnyi médiavásárlási adatot.

A felszámított költségekkel kapcsolatban sokkal inkább elvi problémák merülnek fel. Az ember az adóját többek között azért is fizeti, hogy ezekért az adatokért további pénzt ne kelljen fizetnie. Bár nincsen ingyenebéd, és adott esetben valóban sok munkaórát és energiát kell egy hivatalnak rááldoznia a közérdekű adatok digitalizálására, vagy sokszorosítására, nagyon kétséges, hogy ennek költségeit az állampolgárral jogos-e kifizettetni. Emellett láttunk már olyat, hogy egy eredetileg digitálisan létező dokumentumot a hivatal előbb kinyomtatott, majd befénymásolt újra. Láttunk már fénymásolt Excel-táblákat, PDF-szerződéseket, stb. Ennek nyilván az az értelme az állami szerv részéről, hogy digitálisan nehezebb legyen őket feldolgozni, másfelől a költségeit ki lehessen számlázni az adatigénylő felé.

Nagyon problémás, hogy mi számít nagy mennyiségű adatnak? Például egy jól és évek óta vezetett, többezer soros adatbázis adott esetben akár 10 megabájtos is lehet, viszont 10 megabájt és többezer sor egyáltalán nem sok annak az újságírónak vagy elemzőnek, aki naponta ennyivel dolgozik. Kérdezzünk meg egy kutatócéget vagy egy adatújságírót, hogy hol kezdődik az adat valódi nagysága? Gigabájtnál, amit egy egyszerű Excel már nem is tud kezelni. Miközben a hivatal számára a 10 megabájt is sok lehet.

Emellett az infotörvény módosítása csak szigorítást tartalmaz, továbbra sincsen egyértelmű szabályozás arra vonatkozóan, hogy amennyiben a szigorított szabályoknak épp az állami szerv nem felelne meg, úgy rájuk milyen szankciók vonatkoznak? Ugyanis nagyon sok esetben az állami szervek eddig sem tartották be a törvényeket, a közérdekű adatok nyilvánosságát eddig is szelektíven kezelték - vagy sehogy.

Mit jelent ez ránk nézve?

Az elmúlt években a Kreatív szerkesztősége számos olyan adattal dolgozott, amelyek az infotörvény szerint közérdekű adatnak minősülnek. Számos közbeszerzési adatot, dokumentációt, szerződést és háttértanulmányt dolgoztunk fel vagy egyedül, vagy másokkal közösen.

Így például nem derült volna ki, hogy a reklámadó háttértanulmánya, amelyet az Átlátszó szerzett meg, egész egyszerűen hemzseg a kodifikációs hibáktól és butaságtól. Illetve, hogy egy olyan tanulmányra hivatkozik nemzetközi sikeres tapasztalatként, amely pont a reklámadó negatív hatását taglalja. Ezek után sokkal nehezebb lesz hozzáférni bármilyen reklám- és médiapiacot érintő törvény háttér- és hatástanulmányához, tekintve, hogy a szerzői jogi passzusra fognak hivatkozni.

A Társaság a Szabadságjogokért egy nagyon hosszú listát állított össze arról, hogy mik nem derültek volna ki, vagy derültek volna ki sokkal nehezebben, ha a most elfogadott törvény módosításai már korábban is érvényben lettek volna. Csak néhányat: trafiktörvény, földpályázatok, 4-es metró, Századvég-tanulmányok, és a legszebb: mennyit költ az állam olyan perekre, amelyeket kifejezetten a közérdekű adatok nyilvánossága érdekében indítanak.

Mi lehet a háttérben?

Ha pár lépéssel hátrébb állunk, és nem csupán a magyar kormány újabb trükkjével akarunk foglalkozni, akkor a közérdekű adatok kérdése globális probléma.

Alapvetően abban sincsen egyetértés, hogy a közérdekű adatok kinek a tulajdonát képezik. Így merül fel kérdésként, hogy a közérdekű adatok gyűjtésével, kezelésével, tárolásával, gondozásával, frissítésével és közzétételével kapcsolatos feladatokkal az állampolgárok valójában megbízzák-e a kormányokat, vagy a kormányok és államok a saját feladatvégzése közben keletkező adatokat egyáltalán köteles-e megosztani a közzel?

Egy klasszikus konzervatív-liberális doktrína felől nézve az előbbi jól (vagy jobban) és elszámoltathatóan működő állam alapvető feltétele, így az elmúlt száz évben az ezen a téren kiharcolt jogokból nemhogy visszavenni nem lenne szabad, hanem tovább kellene őket szélesíteni. A nyugati típusú demokráciákban sem egyenlő mértékű a közérdekű adatok kezelésének politikai szándéka, és nincs olyan ország, amelyben valamilyen módon a hozzáférés ne lenne korlátozva. Az adatokhoz való hozzáférés és azoknak értelmezéséért ugyanis folyamatosan háborút vív a politika és a nyilvánosság, és az utóbbi idők tapasztalatait figyelembe véve mintha megint a politika állna nyerésre.

A kormányoknak és államoknak természetesen jó okaik is lehetnek az adatok hozzáférését korlátozni, ezt senki nem vitatja. Vannak nemzetbiztonsági okokból méltányolhatóan korlátozott nyilvánosságú adatok. Ugyanakkor mindig gyanús, ha az ilyen típusú adatok körét egy kormány kiterjeszti. Ahogy az is, hogy számos, egyébként nem állami adat gyűjtését és értelmezését állami monopóliummá akarja tenni, ilyenre is ismerünk példákat. És ugyanebbe a sorozatba illeszthető be, amikor egy állam a közérdekű adatokhoz való hozzáférést ugyan elméletben nem akadályozza, ám a hozzáférés belépési korlátait szűkíti. Például azzal, hogy fizetőssé teszi, vagy az adatgazdának irracionális előnyt ad arra, hogy ne teljesíthesse az adatok közzétételét.

A mostani törvénymódosítással a kormány pontosan ezt érte el.