hero
Vörös L. Andrea

Rovat:

Média
Becsült olvasási idő: 3 perc
Ez volt 2024 – Hadas Kriszta tragikus halálhíre zárta az októbert

A kommunikációs ipar ősze lehetett volna egy kicsit eseménytelenebb is, főleg a tragikus hírekről mondtunk volna le. De az októberi összefoglalónkból kiderül, nem csak gyászoltunk és búsultunk, akadtak szívmelengető és érdekfeszítő történések is. 

Elárulom az egyik munkamódszeremet a havi összefoglalók készítésénél, van egy statisztikai oldalunk, ahol látjuk az egyes cikkek nézettségét, ezt állítom be az adott hónapra, jelen esetben októberre. Az első oldalon sorakoznak a legnézettebb anyagok, az október pedig nem túl szívderítő, több tragédiára emlékeztetnek az egekbe szökő számok. Hadas Kriszta hirtelen bekövetkezett halála október 31-én megrengette a világunkat, és uralta számokban nemcsak az októbert, de a novemberi hónapunkat is, és ez mindig felemás érzésekkel tölt el minket a szerkesztőségben, hiszen a statisztikai adatlap örül annak, amin mi bánkódunk. De ilyen ez a szakma, vannak ellenpéldák is, egy másik tragikus hír, amit október 8-án tettünk ki, egy gyűjtés volt Pásztory Ádám agresszív agydaganatos betegségének kezelésére, ennek viszont volt értelme, mert azóta kiderült, hogy összegyűlt a pénz, és jó esélyei vannak Ádámnak a gyógyulásra.

A gyászhírek közül a Győri keksz fájó elvesztése is érdekelte az olvasókat, főleg, hogy egy 117 éves történet ért ezzel véget és talán csak mostanra tudatosodott mindenkiben, hogy milyen, amikor a karácsonyi kókuszgolyóhoz már más márkájú alapanyagot kellett keresni a boltban. Mi megtaláltunk egy 1986-os reklámparódiát Antal Imrével a néhai, hőskorbéli köztévés szilveszteri adásból, ami annyira pikáns, hogy manapság nem mernék bevállalni nemhogy a humortalan, ám igen nevetséges magyar köztévén, de máshol sem, a címe: Győri szex.

KAP-ok és podcast debüt

Szakmailag is volt mit olvasni, nézni és hallgatni, például a Dumáljuk meg! sorozatunkban összehoztuk a két KAP-ot, a yetteles Kovács András Pétert és a stand-uposat, és ami kikerekedett belőle, az vicces és egyben tanulságos eszmecsere volt egymás tapasztalatairól a kreatíviparban. 

Idén folytatódott a Telekommal közös Cultural Bites podcastsorozatunk, amiben Linczényi Márkó kérdezett sorra kreatív szakembereket, például az emberi és szakmai szinten inspiráló Gazsi Zoltánt, aki rákbetegségével való küzdelmeiről is beszélt. 

Őszi váltások

Nagyot szólt, hogy D. Tóth Kriszta a WMN kreatívigazgatói pozíciójában folytatja cégénél és operációs irányítási feladatokat átadja Molnár Zsuzsának (ehhez jön még a decemberben a hír, hogy leforgatták a nagysikerű Elviszlek magammal utolsó részét, de mindent szépen a maga idejében…)

A Yettelnél is volt egy markáns váltás, Mészáros Attila távozotott a telekommunikációs vállalattól, és Dávid Sándor vette át a helyét a vállalati kommunikációs igazgató poszton. 

Színházas kampányok

A kampányok közül kiemelnék kettőt, mindkettő színházas, az egyik azonban a BKK-é, melyben arra hívják fel a figyelmet, hogy milyen összehangolt közösségi közlekedés szükséges ahhoz, hogy Pálos Hanna színésznő időben beérjen az előadására. 

A Vörösmarty Színház pedig a színházi illemszabályokra hívta fel a figyelmet A zörgés, szipogás, köhögés, késés mindenkit zavar című kampányában.

Talkshow cunami

Októberben a Viasat3 belehúzott és igazi talkshow-birodalommá avanzsált, amikor a Geszti-féle Adom a napom új évada mellett elindult Sváby András roadshow-stílusú beszélgetős műsora, amiről Almási Fanni kolléganőnk kritikát is írt, továbbá Osváth Zsolt Őszinte leszek late night talk-ja is debütált, amiben civilek és celebek beszélnek közéleti topikokról. 

Magyar kreatív sikerek a nagyvilágban

Ebben a hónapban is voltak nagyvilági büszkeségeink. Molnár Kinga kolléganőm meglátogatta az Epic Creations csapatát, akik nem csak reklámokhoz, de hollywood-i produkciókhoz, például az Oscar-díjas Szegény párákhoz is készítenek maketteket. Olvashattátok még a Londonban is élő fotós, Luca Orsi és a barcelonai otthonából dolgozó márkatanácsadó és kreatívigazgató, Nyéky Attila gondolatait is a külhoni kreatív létről. 

A Szegény párákhoz készült makett az Epic Creations-től

Karácsony is bekopogott, de nem a Gergő

Az október legviccesebb híre mégis az volt, hogy 28-án, amikor még a levelek is épphogy besárgultak, megérkezett az ALDI karácsonyi reklámja, és ezzel beröccentette az évről-évre egyre korábban kezdődő, negédes karácsonyi szezont. 

De mire ezt elolvassátok, már vége is: Jézus megszületett, sőt, kereskedelmileg már vészesen közeleg a kereszthalál és ideje, hogy a csokimikulások csúcsos sipkái átváltozzanak cuki nyuszifülekké!

Borítókép: Hadas Kriszta Facebook-oldala