Mennyire érint érzékenyen az, hogy ma nem a Telexnél dolgozol? 

Az egykori indexes hangulat az, ami hiányzik. Vannak olyan közösségek, amelyek túlmutatva az eredeti céljukon egy mélyebb kapcsolatot hoznak létre és ezek sajnos idővel elmúlnak. Ennek a korszaknak a hiányát érzem. De ez nem is elsősorban a Telex, hanem az a húsz év, amit az Indexnél együtt lehúztunk. Szóval elsősorban ezt az aranykort hiányolom, aminek egykor része voltam, részesei voltunk - amit be is mutatok a filmben – és amit sajnos ilyen-olyan okokból, a magyar politika és az idő kivégzett. 

De az emberi kapcsolataim megmaradtak és alapvetően jó helyen vagyok ma a HVG-nél, otthon érzem magam, mert ugyanazon elvek mentén folyik a munka, mint anno az Indexnél, nincs kérdés azzal kapcsolatban, hogy hol a függetlenség. Az eredeti Index a sajtószabadságért vívott küzdelem egyik áldozata lett.   

Váratlanul ért, hogy már a pótvetítés-pótvetítését szervezik a BIDF-en? 

Én ezzel a dokumentumfilmmel repülök bele az ismeretlenbe. Amikor beneveztük a filmet a BIDF-re, akkor azt sem tudtuk, hogy ez egyáltalán érdekli-e a fesztivált. Most ott tartunk, hogy nem csak befogadták, hanem lesz két teltházas premiervetítés, a nagy érdeklődés miatt egy pótvetítés és bekerült a jövő heti Filmszemlére is. A mozikban is fogják vetíteni és két külföldi fesztiválra is meghívták. Az egyik a Koppenhágai dokumentumfilm fesztivál (CPH Dox), ami az egyik legelismertebbb nemzetközi dokumentumfilm fesztivál, a másik pedig egy regionális cseh fesztivál a One World fesztivál Prágában. Mindez úgy, hogy még csak most jön a premier. 

Amikor elkezdted rögzíteni az Index szerkesztőségének szétverését 2020-ban, akkor ennek úgy mentél neki, hogy ebből film lesz?  

Ez egy klasszikus újságírói reflex volt. Úgy éreztem, hogy mindezt rögzítenem kell, mert felháborító, ami történik és ezt meg kell mutatni a nyilvánosságnak.  Egyszerűen csak elkezdtem dokumentálni az elején, hogy milyen az, amikor a hatalom belép a saját tereidbe és azt mondja, hogy „mindenki nyugodjon meg, nem lesz itt semmi gond, minden úgy folytatódik, mint eddig csak éppen mi diktálunk.” 

Ez egy nagyon átlátszó és lekezelő folyamat volt és sokkoló is volt benne lenni. Ezt akartam megmutatni, mert azt éreztem, hogy ami az Index körül zajlott, már nagyon sok helyen megtörtént Magyarországon, de ez nincs kellőképpen bemutatva és erről csak elmondásokból, pletykákból meg sztorikból hallunk.

Először azt gondoltam, hogy ez egy két-három napos forgatás lesz, de folyamatosan, újra és újra történt valami, ami vitte tovább a sztorit.  Amikor együtt felmondtunk és ugyanúgy összejártunk nyolcvanan, nagyjából ott kezdett körvonalazódni, hogy ebből jó lenne valami nagyobb filmet csinálni. Akkor is úgy gondoltam, hogy a történet erről az indexes forradalomról fog szólni, aminek a végén szomorúan iszogatunk a Kőleves kertben. De hamar eljött az új lap alapításának az ötlete, ami megint tovább lendített.

Azért születtek filmek és tényfeltáró videók is a NER-ről, nem is olyan rég például a Dinasztia.

Van sok fontos film, riportfilm a rendszerről és ezek nagyon sokat hozzátesznek, ahhoz, hogy a magyarok tudatosan gondolkodjanak és cselekedjenek. A mi filmünk annyiban más, hogy míg ezeknek a filmeknek mindegyike felülről vizsgálja a témát, addig mi földközelből mutatjuk meg hogy ez hogyan történt. Szerintem a 80 dühös újságíró  egyik erősségét ez adja. Ahogy mi elvesztettük az Indexet, az megtörtént itthon nagyon sok más emberrel is, teljesen más területeken például az üzleti-vállalkozói szférában. Sok a párhuzamos üzenet. 

Miközben néztem a filmet nem tudtam eldönteni, hogy elsősorban minek szántad: személyes történetnek, tényfeltáró filmnek, médiatörténeti-elemzésnek, vagy az autokráciák bemutatásának? 

Az Index szétverése eleve egy bonyolult sztori. Tálalható a sajtószabadság szempontjából, a napi politika szempontjából, a magyar média helyzet szempontjából vagy egyéni nézőpontból szubjektíven. A sok pitch fórum után arra jutottam, hogy a legjobb irány az, ha szubjektív nézőpontból fogjuk meg a sztorit. Ehhez két francia filmes adta meg a végső lökést, az ő unszolásukra lett a történet sokkal személyesebb, kevésbé eltartott, amely megmutatja, hogy egy közösség hogyan tud egy ilyen nyomás alatt működni, illetve, hogy én újságíróként hogyan tudom ezt a helyzetet kezelni. 

El akartuk kerülni, hogy ez egy tényfeltáró film legyen. Tíz év múlva nem biztos, hogy érdekelné az embereket az, hogy konkrétan melyik cég mennyit vett fel, merre lépett. Ugyanakkor a készítés során az újságírói alapvetések mindegyikének próbáltunk megfelelni, ha valaki megszólalt és említett egy másik szereplőt, akkor elmentünk hozzá és megkerestük – megkérdeztük. A tényszerűséget követtük, okadatoltunk. Habár ez nem tényfeltáró, hanem inkább kalandos film, de minden, ami a filmben elhangzik, arról bizonyítékunk is van. A filmnek van egy ügyvédje is, akivel együtt dolgoztunk. 

Az előző kérdésben az autokráciák bemutatását azért is hoztam fel, mert van egy komoly szintetizáló vonal a dramaturgiában, ami főleg az animációknál jön elő: ezek kis összefoglalók az Orbán-rendszerről és magáról a folyamatról, rengeteg vicces és mém-gyanús elemmel….  

Turai Balázs volt az animátor a filmben, akivel nagyon egymásra találtunk és egy idő után dobáltuk egymásnak az ötleteket. Az én feladatom első körben az volt, hogy nagyon röviden, 8-10 ezer karakterben összefoglaljam 10 év Orbán kormányzását. 

Egy NER brief.

Igen. Ez hatalmas feladat volt, hetekig dolgoztam rajta. Az elejétől cél volt az, hogy a külföldiek számára is érhető filmet csináljunk., Magyarország kordokumentumának akartuk megformálni. Azzal tisztában voltam, hogy mindaz a napi politikai történés, ami kell ahhoz, hogy értsük a filmet az évek múlva, már semmit nem fog jelenteni annyira gyorsan pörögnek a dolgok. Tehát például Simicska Lajos neve a fiataloknak ma már nem jelent semmit. Megírtam a sztorit és Balázs előállt vizuális ötletekkel. Így lett a Kádár koponya, vagy Godzilla és King-Kong. 

A film egyfajta Útikalauz autokráciákhoz - az angol alcím is ez. A médiatörténeten keresztül mindenki által értelmezhető szituációkon keresztül szerettünk volna egyfajta megoldást kínálni a saját példánkon keresztül. Hogyan tud együtt maradni egy közösség a hatalom nyomása alatt?  Azt is szeretnénk, ha ezt a történetet Európában vagy globálisan is értenék. 

Amikor videós újságíróként elkezdtél filmként tekinteni a felvett anyagra, ezek után mennyire volt könnyű dokumentumfilmet csinálnod?

Alapvetően azt gondoltam, hogy egy dokumentumfilm elkészítése ugyanúgy működik, mint egy videó csak hosszabban. De aztán hamar kiderült, hogy a filmkészítés teljesen más műfaj, komoly csapatmunka, nem az történik, hogy én kitalálom a forgatókönyvet, ahogy egy ukrajnai videómnál, majd leülünk a vágóval, összerakjuk a filmet és meg is jelenik. Filmfejlesztés és pitchelés zajlik, komoly nemzetközi fórumokon. Ezek során egyébként jártunk Szarajevóban, a Sheffiled-i és a Modenai Filmfesztiválokon.   

Bevontam a készítésbe a filmes Kis Annát, aki alapvetően nem a napi politikával foglalkozik, hanem érzékeny filmeket forgat. Az ő meglátásai döntőek voltak abból a szempontból is, hogy, hogyan tudom objektíven kezelni ezt a történetet , aminek szereplője is vagyok. Ő biztosította a távolságtartást. 

Hogyan alakult a cseh-dán-német kooprodukció?

Imre Lóránd – aki anno az Index számára is forgatott filmeket – a film producere. Ő magyar, de német állampolgár és Németországban is él. A meglátása az volt, hogy jobb ha a filmet „radar alatt tartjuk” Magyarországon és külföldön gyártsuk le, hogy elkerüljük a támadásokat még a megjelenés előtt. Az ő nemzetközi kapcsolatrendszere segített hozzá ahhoz, hogy elsősorban filmes szervezetektől kapjunk támogatásokat. A filmben gyakorlatilag nulla magyar finanszírozás van, és egyetlen politikaközeli támogatónk sem volt. Külföldről kaptuk a pénzeket, szakmai,  dokumentumfilmes szervezetektől. Alapvetően nem is politikai, hanem társadalmi üzenete van a filmnek… 

Erőt szeretnénk adni az embereknek és közösségeknek ahhoz, hogy amikor politikai nyomás alá kerülnek, akkor ne adják fel, hanem a filmben is bemutatott recept szerint, őrizzék meg az értékeiket és az egymás iránti bizalmukat. A másodlagos üzenet az, hogy egy ilyen küzdelem nem egy Walt Disney mese, vannak és lesznek áldozatok és nincs egyértelműen happy end. 

2020-ban az Index, az ország egyik legnagyobb szerkesztősége, egy emberként állt fel, amikor a független újságírói munka szabadsága végleg veszélybe került. A lap munkatársa, Földes András öt évig követte a sajtószabadságot féltő újságírók küzdelmét, amelynek eredménye egy detektívfilmeket is idéző, sajátos hangulatú dokumentumfilm lett. A 80 dühös újságíró című film az Index újságíróinak forradalmán keresztül mutatja be a demokráciáért folytatott küzdelem egyik fontos fejezetét Magyarországon. A filmet különböző típusú felvételekből fűzték össze, hogy megmutassák az összetett, hol detektívfilmre, hol oknyomozásra, hol érzelmes dokumentumfilmre jellemző történet rétegeit.

A filmterv bejutott a dok.incubator program 2025-ös regionális válogatójába, amelynek keretében két francia dokumentumfilmes szakember, Aurélien Guégan rendező, vágó, és Christilla Huillard-Kann rendező, producer konzultálásával dolgozták ki a dramaturgiát, és készült el a forgatókönyv.

Fotók: Jelenetek a filmből/Földes András