Kiosztották az idei Arany Blende, a filmes kampányokat és trailereket értékelő verseny díjait november 4-én a Toldi Moziban. A szervezők közlése szerint az idei kiírásra összesen ötven pályázat érkezett, amelyből végül a szakmai zsűri választotta ki a győzteseket.

Az Arany Blende mezőnyét Czakó Judit vágó, Goda Krisztina filmrendező és forgatókönyvíró, Harsányi Márton, a chicagói Weber Shandwick ügynökség stratégiai igazgatója, Steven Lovy trailer producer, és Schweigert András, az AMC Networks kampányaiért, promóicért felelős szakember értékelte.
Az Arany Blende idei díjazottjai:
Közönségdíj
A közönségdíjat magasan a Toxikoma teasere vitte el, a videó producere Bedő Barna volt.
Neon Blende
A legjobb kampánynak járó Neon Blendét a Születési helye: Auschwitz pályázata érdemelte ki. A zsűri indoklása szerint a dokumentumfilmé volt az egyik legjobban felépített trailer volt a mezőnyben. ,,Mivel a mezőnyben ennél a projektnél éreztük leginkább a kohéziót a trailer és a print kreatív között, ráadásul utóbbi önmagában is bátor és egyedi, könnyen egyetértettünk abban, hogy a Born In Auschwitz nyerje az extra kategória díját” – indokolt a zsűri.
Trailer producer: Bedő Barna
Plakát: Frank Rizzo
További alkotók: Cseke Eszter, S. Takács András

Bronz Blende
A Bronz Blendét A feleségem története trailere kapta. ,,Az egyik legérdekesebb vita a zsűrizés alatt arról szólt, hogy vajon mennyire köteles egy trailer hűen visszaadni a film hangulatát, tempóját, történetvezetését. A feleségem története olyan trailerrel jelent meg, ami pontosan azokat hivatott bevonzani, akik egy klasszikus art (noir) mozi élményre vágynak. Az egyedi képi világ rögtön az első pár másodpercben lenyűgöz. A konfliktus fokozatosan bontakozik ki, de közben ízelítőt kapunk a film szinészvezetéséből, technikai megoldásaiból, humorából is. Szalai Károly a nemzetközi szinten is komoly közönségre számító filmhez méltó trailert alkotott” – szólt a zsűri indoklása.
Trailer Vágó: Szalai Károly H.S.E.
Kreatívvezető: Enyedi Ildikó
Ezüst Blende
Ezt az elismerést a Tobi színei trailere kapta. ,,Amikor egy film küldetése az edukáció és érzékenyítés, akkor a trailer feladata az, hogy elérje azoknak az ingerküszöbét, akik legalább nyitottak az érzékenyítésre. A Tobi színei a lehető leghatékonyabban adja vissza a szülők elfogadással kapcsolatos küzdelmét. Fehér Marcell megoldásai érzékenyek, kiegyensúlyozottak, és úgy törekszenek a teljességre, hogy bőven hagynak kérdéseket és kíváncsiságot a nézőben a történet kimenetelével kapcsolatban" – jellemezte a videót a zsűri.
Trailer producer: Fehér Marcell
További alkotó: Bakony Alexa
Arany Blende
A zsűri fődíját a Post Mortem trailerének ítélték. A zsűri így fogalmazott indoklásában: “Egy jó trailerhez jó alapanyagra van szükség, ez azonban egyben felelősség is. A Post Mortem esetében úgy éreztük, nagyszerűen összhangban van a kettő, és a horror műfaji jellegzetességeit felhasználva, azokra remekül építve, de azokat nem öncélúan és klisésen alkalmazva sikerült egy nemzetközi szinten is magas minőségű trailert megalkotni. Az amúgy roppant erős mezőnyben a rengeteg bírálati szempont alapján ezt a trailert éreztük a legerősebbnek, a legkiforrottabbnak.”
Trailer producer: Bedő Barna
Az Arany Blende partnere, a Zenebank.hu két díjazottat is kiemelt a mezőnyből.
Zenebank különdíj: Dívák trailer
Trailer producer: Bouandel Doraya
Legjobb trailerzene díja: Budapest zárt város trailer
Trailer vágó: Zsótér Indi Dániel
Kreatívvezető: Konkol Máté
A díjazottakról és a pályázatok részletes anyagait itt találjátok.

