Becsült olvasási idő: 1 perc
624 millióba került a kormány kampánya

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter tájékoztatott a „Magyarország jobban teljesít” kampány végső összegéről. A teljes költségvetés nettó 623 millió 841 ezer forint plusz áfa volt. Az IMG és a Lounge Design kapták a megbízást.

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter december 31-én elküldte a választ Dúró Dóra jobbikos képviselő parlamenti írásbeli kérdésére, hogy mennyibe került a kormány „Magyarország jobban teljesít” kampánya – számolt be róla az Index. (A kampány költségvetését már tavasszal is firtatták ellenzéki képviselők.)

A teljes költségvetés – beleértve a médiavásárlást és a kreatívanyagok gyártását – nettó 623 millió 841 ezer forint plusz áfa volt. Ez bruttó 792 millió forintot jelent.

A kampány március 25-től november 10-ig futott televízióban, rádióban, közterületen, sajtóban és online felületeken. A miniszter tájékoztatása szerint a felületek darabára átlagosan nettó 64 892 forint plusz áfa volt, összesen 8 830 felületet vásároltak meg.

A kormány közbeszerzési eljáráson választotta ki a kampánnyal megbízott cégeket még februárban. Az eljárás eredményéről itt számoltunk be részletesen. A kreatívanyagok tervezésével és gyártásával a Lounge Design Kft.-t bízták meg, a médiatervezésre- és vásárlásra az Inter Media Grouppal (IMG) kötöttek szerződést. A tender eredeti keretösszege a két részre vonatkozóan 550 és 150 millió forint volt, amelytől akár 90 százalékban is el lehet térni. A közbeszerzés vélhetően nem csak a „Magyarország jobban teljesít” kampányt, hanem a Miniszterelnökség egyéb feladatait is magában foglalta, a megbízás ugyanis 2014. május 31-ig szól.