hirdetés

A Kis Áron Magyar Játék Társaság is felügyeli a Duna TV-t

Újrasorsolták a Duna Televíziót felügyelő közalapítvány egyik civil mandátumát, miután a médiahatóság megállapította: olyan szervezet nyert delegálási jogot, amely nem kerülhetett volna fel az indulók listájára.
hirdetés

Az MTI szerint az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) újrasorsolta a Duna Televíziót felügyelő közalapítvány egyik civil mandátumát, miután kiderült, hogy a Magyar Örökség és Európa Egyesület 2006-ban már delegált a Hungária Televízió kuratóriumába tagot. Az egyesület nyilvántartásba vételét az ORTT megtagadta, helyét pedig a Kis Áron Magyar Játék Társaság nyerte el.

Már a civil kuratóriumi helyek március 27-i kisorsolásakor volt olyan résztvevő, aki jelezte: aggályosnak tartja a döntést, majd pár nappal később két civil szervezet - a Pallas Páholy - Klubháló Egyesület és a Vasas Művelődési Intézmények Szövetsége - írásban is jelezte a Magyar Örökség és Európa Egyesülettel kapcsolatos fenntartásait az ORTT-nek.

(forrás: Kreatív Online, MTI )
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Társoldalak

hirdetés
hirdetés
hirdetés