Ma már természetes, hogy a foci vébé minden pillanatát követjük, ám a technika csak a hetedik bajnokságtól kezdve adott lehetőséget a közvetítésre. Aztán, ahogy fejlődött a technológia, úgy hatott mindez a szurkolói magatartásra is. A mai adásrendezők szinte filmként tálalják a meccseket, a modern technika és a közvetítések jellege pedig azokat is a képernyők elé szegezi, akiket egyébként sosem érint meg ez a sport.
Látni a gólt
A futballközvetítések története szinte egyidős a televíziózással, és tény, hogy a fontosabb sportversenyeket a televízió tette globális eseményekké. A világ legelső sportközvetítése a Német Birodalom által megszervezett 1936-os berlini olimpiához kapcsolódik, de arra az 1962-es chilei világbajnokságig kellett várni, hogy a BBC közvetíthessen a labdarúgás legnagyobb eseményről. Igaz, csak a rádiókommentárok jöttek át élőben, sugározni csak a meccsek után két nappal tudták a történteket. Mivel a meccsek után a filmtekercseket repülőn szállították Európába, így a magyar Telesport is csak felvételről adhatta le a chilei labdarúgó vébét, pontosabban annak is csak a döntőjét.
A rádiós meccsközvetítések után azonban mégiscsak meghatározó élmény volt, hogy a játékosok arcát és a gólhelyzeteket már nem a hallottak alapján kellett elképzelni. Az élő, helyszíni közvetítés a kommunikációs műholdaknak és a videoszalagnak köszönhetően csak a következő vébétől vált rendszeressé.
Három kamera egy oldalon
Ugyanakkor az 1970-es mexikói vébé több szempontból is mérföldkövet jelentett a sportban. Egyrészt ehhez az időponthoz köthető a színes televíziózás kezdete, itt használtak először a játékvezetők piros és sárga színű kártyákat jegyzetelés helyett, másrészt ekkortól kezdődően rúgtak a játékosok egységes, hivatalos vb-labdát. A Telstar labda 32 fekete és fehér darabból állt, amit a pályán a televíziónézők még akkor is könnyen követhettek a szemükkel, ha otthonukban csak fekete-fehér készülék volt. Erről a vébéről nem közvetített a Magyar Televízió, mert a magyar válogatott már a selejtezőjében kiesett, de az 1978-as Argentínában rendezett foci vb-t már színes, élő adásban izgulhattuk végig – annak ellenére, hogy válogatottunk innen pont nélkül tért haza.
Ekkoriban ugyanis már használták a Német Szövetségi Köztársaságban gyártott színes közvetítő kocsikat és a színekért felelős PAL-rendszerű technológiát, így már a nagyobb sporteseményeket életszerűbb, színekben gazdag képanyagban tudta a televízió megmutatni. A meccs fontosabb eseményeinek visszajátszását az Egyesült Államokban már alkalmazták, a hetvenes évekre pedig Európában is felfedezték a technika jelentőségét. Ekkoriban még három kamerával közvetítettek, mindhármat a pálya egyik oldalán állították fel, hogy a tévénéző követni tudja, csapata melyik kapura játszik.
Bővülő látkép
A nyolcvanas években a nagytotált és a fix képet adó kamerák mellett megjelentek a snitteket készítő képfelvevők, amelyek lehetővé tették, hogy egy plánból, hosszabb ideig, de közelről követhessük két játékos labdaszerző cselezését. Aztán a technika fejlődésével és annak igényével, hogy a stadionból ne csak a pályát láthassa a tévé előtt ülő néző, a kamerákat kifordították a lelátóra is. A ’86-os mexikói világbajnokságról indult hullámzás szokása például nemcsak a közönséget foglalta el a meccs egy-egy unalmasabb pillanatában, de a kamerák is szívesen mutatták a hullámzó tömeget. A szokatlan jelmezbe vagy alulöltözött szurkolók sziluettje pedig a bulvárérzékeny operatőröket is megihlette.
A kilencvenes években aztán a kapuk mögé is kamerák kerültek, majd a kamerákat egy sínen kezdték el távirányítóval mozgatni, amely azt az érzést keltette, mintha a néző a játékossal együtt szaladna a pályán. Ekkor jelentek meg a helikopterre applikált kamerák, és az olyan felvevők, amelyek másodpercenként több száz képkockát is képesek voltak rögzíteni. Az operatőrök vállán hordott steadicamek, vagyis a rázkódásbiztos kamerák megjelenésével pedig olyan bonyolult mozgásokat lehetett végezni, melyekhez korábban drága sínszerkezet és állványzat kellett. Az ilyen kamerákat a filmipar a mai napig használja.
Mintha filmet néznénk
A világbajnokságok közvetítéséhez ekkoriban még mindig csak négy-öt kamerát használtak, és bár nem változtak a kamerabeállítások, fókuszba került az élményszerű képalkotás. Már nem elégedtek meg a meccsek rutinszerű lekövetésével, egyre látványosabb visszajátszásokkal és pontosabb lassításokkal tűzdelték tele a közvetítéseket a képernyőn. Ehhez pedig nemcsak technika, de az esemény egy-egy adott pillanatához valós érzelmeket kapcsoló és a filmszerű ábrázolási módot szerető operatőrök és adásrendezők is kellettek. Sosem volt azelőtt ennyire látványos egyetlen gólszerzés vagy elhibázott tizenegyes. A kamerákkal ekkorra a játékosok arcáról érzelmeket, szájukról pedig még annál is többet lehetett olvasni.
A kétezres évek közepétől kezdve olyan képsorozatokat láthattunk már, ahol a fejelést mutató visszajátszott és sokszorosan lassított felvételen a játékos labdától lelapult minden egyes hajszála éppannyira látszott tisztán, mint az arcáról spriccelő áttetsző izzadtságcseppek. A vezérlőben ülő rendező képessé vált a legunalmasabb perceket is egy visszajátszott korábbi drámai pillanattal feldobni, vagy akár még tovább növelni a feszültséget. Mindeközben az adás rendezőit ekkor már olyan programok is segítették, amelyek azt követték, hogy a pályán épp hol gurul a labda, és melyik kamera látja be azt a legoptimálisabban.
Közben a stadionban elhelyezett kamerák száma is gyarapodott. A 2006-os németországi világbajnokságon már huszonhárom kamera pásztázta a pályát, a szuperközeli képeket adó eszközöknek köszönhetően pedig a néző szinte részese lehetett a drámának. A kritikus helyzetek visszajátszáshoz kezdték el használni a póknak is nevezett skycam automata kamerát, amely a stadion felett kifeszített huzalrendszeren csúszkált már a 2010-es világbajnokságon is.
A góltól villog a bíró csuklója
Bár kérdés, hogy a világon vajon hányan tudják majd Ultra HD minőségben nézni a bajnokságot, mindenesetre Brazíliából már a Full HD-nál nagyobb felbontásban is sugároznak. Dél-Afrikában még 3D-vel kísérleteztek, az idei brazil vébén már 4K felbontásban történő felvételek is készülnek: a Sony hatvannál is több Ultra HD kamerával érkezett a stadionokba. A döntő mellett az egyik nyolcad és az egyik negyed döntőt is UHDTV technológiában közvetítik. Sőt, az NHK japán műsorszóró társaság néhány meccsről 8K tesztfelvételt is készít.
Régóta várt újdonságnak számít, hogy a FIFA ezen a vb-n alkalmazza először a gólvonal-technológiát. A stadionok kapuit hét-hét kamera figyeli, amelyek másodpercenként 500 képkockát rögzítenek, amit egy számítógép elemez. A bíró karjára erősített speciális óra pedig egyből villogni és rezegni kezd, amint a labda áthalad a gólvonalon. A gólkamerát már fel is avatták a vb negyedik napján, amelynek csak a hondurasiak nem örültek: hiába jelezte kapusuk az érvénytelennek látszó francia gólt, a kamerával összekötött karóra gólt jelzett a játékvezető csuklóján.
Cikkünk megjelenését a Nemzeti Sport támogatta!
