hirdetés

Reklámkonferencia - a hatékonyságról

A hatékonyságról több szemszögből hangzott el előadás a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) Országos Reklámkonferenciáján Egerben, a nyitónap első prezentációit az Art Directors Club Hungary tagjai tartották.
hirdetés

„Hatékonyabb kreativitást akkor érnének el a reklámügynökségek, ha kiszabadulnának a reklámketrecből és a megbízók márkaügynökségévé válnának” - hangsúlyozta előadásában Tordai Péter, a Leo Burnett Budapest kreatívigazgatója. A szakember szerint a megbízónak be kellene vonnia a reklámügynökségeket az együttgondolkodásba. Ennek a témája a kezdeti szakaszban nem a reklám kellene, hogy legyen, hanem sokkal inkább a márkaépítés és az üzleti lehetőségek. Tordai Péter szerint sokszor előfordul az, hogy a kreativitásért folytatott harcban olyan megoldás születik, amely nem képviseli az adott márka esszenciáját, ennek kivédésére pedig fontos a közös gondolkodás már a korai szakaszban is.

„Az ügynökségek olyan reklámipari tudás birtokában vannak, mint a márkaérték, a piaci versenykörnyezet, a trend, a fogyasztói insight, ezenkívül van médiaismeretük és kapcsolatban állnak kutatócégekkel is, vagyis ezek megfelelő használatával hatékony módon kommunikálhatnának" - hangzott el a Leo Burnett kreatívigazgatójától.

Kaszás György, a McCann Erickson Budapest korábbi vezető kreatívigazgatója, az Upgrade Communication vezetője Einstein E=mc2 elméletének képletét vette az előadása alapjául. Ebben az esetben az "E" az eredményességet, az "m" a munkát, a "c" pedig a célzott kreativitást jelentette. A képlet elemeit különböző oldalról lehet megítélni, mást tart fontosnak például az eredményességről egy kreatívigazgató, mint egy reklámozó, vagy egy ügynökség és egy fogyasztó. Kaszás György szerint darabokra töri a marketingkommunikációt az, hogy valamennyi csoport egyénileg értelmezi a hatékonyságot. Ezt a prezentációban egy olyan képpel illusztrálta az előadó, hogy egy tengerpart apró szigetein egy-egy ember ül és várják a hajót, ahelyett, hogy összefognának, és közösen gondolkodnának a megoldáson.

„A hatékonyságot a hajsza jellemzi, mindenki gyorsan akarja elérni a célját, pedig nem biztos, hogy a gyorsaság hatékonyságot eredményez - mondta el a nyitónap konferenciáján Gács Róbert, a Young & Rubicam kreatívigazgatója a témában.
Az egri Reklámkonferencia délutáni programján a cool márkák mutatkoznak be, de nemcsak világmárkák prezentálnak, hanem magyar cool-ok is, például az A38, vagy az Ulpius Ház.

(forrás: Kreatív Online )

kapcsolódó linkek

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Társoldalak

hirdetés
hirdetés
hirdetés