Publicis Group - sokat hoztak a konyhára az új ügyfelek

A Publicis Csoport az elmúlt évben 7,8 milliárd euró értékű új megbízással gyarapodott, ennek köszönhetően a cég nyeresége 39 százalékkal növekedett az egy évvel korábbi adatokhoz képest, és elérte a 386 millió eurót. A 2005-ös év utolsó negyedévében a Publicis-hez tartozó Starcom MediaVest elnyerte például a Procter & Gamble/Gillette globális megbízását, a British Telecom brit médiamegbízását. A csoport másik médiacége, a ZenithOptimedia a Nestlé médiakeretének elnyerésével dobbantott nagyot az elmúlt évben, de nagyban hozzájárul a cég eredményeinek növeléséhez a L'Oréal kanadai, illetve a Lloyds TSB brit piacon kivívott tendergyőzelme is. Azonban e sikerek mellett egy jelentősebb veszteséget is el kellett könyvelnie a csoportnak: a BMW az amerikai piacon elvitte médiamegbízását a Publicis-től.
A cég bevétele 7,7 százalékkal növekedett és elérte a négymillió eurót. A növekedésben meglehetősen hátul kullog Európa 3,8 százalékos növekedéssel, a legjobban az ázsiai-pánamerikai teljesített 10,3 százalékkal, de jól dolgoztak a latin-amerikai és az észak-amerikai régióban dolgozó Publicis-érdekeltségű ügynökségek is.

















