MSSZ - jófejek
2007. július 20. 09:25
Jófej, vagyis józan, felelős járművezető felirattal jelentek meg a felelős alkoholfogyasztásra, és az ittas vezetés veszélyeire felhívó közterületen hirdetések. A kampányt a Magyar Sörgyártók Szövetsége (MSSZ) belga mintára indította el.

Az MSSZ programja egy Európában évek óta futó kampány adaptációja. A felelős autóvezetés elvét a fiatalok számára megfogalmazó, úgynevezett Bob-kampány 1995-ben Belgiumban startolt, ehhez csatlakozott Magyarország két évvel ezelőtt. Az MSSZ először Bulisofőr néven indította el a programot, majd tavaly Jófejre keresztelte a kampányt.
A szövetség először BTL-aktivitást szervezett, vagyis szórakozóhelyen keresték fel a fiatalokat, idén azonban outdoor felülettel bővült a kampány: a hirdetések óriásplakáton, korlátokon, citylightokon és buszok hátoldalán jelent meg, emellett pedig hostessek szórólapoznak Budapest forgalmas kereszteződéseiben.
A program célcsoportja azok a 18 év feletti, már alkoholt fogyasztó fiatalok, akik rendelkeznek jogosítvánnyal, illetve azok, akik bár nem vezetnek, de a társaságban akad olyan, aki autóval viszi a buliból haza.
A Jófej kampány során a szórakozóhelyen közvetlenül szólítják meg a fiatalokat. A hostessek „jófej” feliratú karkötőt adnak az autóval érkezőknek, amivel jelzik, hogy arra az estére a sofőrök felelősséget vállaltak a társaságért, azért hogy mindenkit épségben hazafuvaroznak. A sofőr vállalja, hogy nem iszik alkoholt az este alatt, amit távozáskor a hostessek ellenőriznek is. Ha valóban nem ivott alkoholt, akkor az este végén a felelős magatartásáért autózással és a kampánnyal kapcsolatos ajándékokat kap. Ha mégis fogyasztott alkoholt, akkor a hostessek megkérik, hogy ne üljenek volán mögé, a hazajutást pedig ingyenes BKV jegyekkel segítik.
A kampányt az MSSZ ügynöksége, a Merlin Communications szervezi immár harmadik éve. A programhoz támogatóként idén csatlakozott a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SzMM), az Országos Balesetmegelőzési Bizottság (OBB), a BKV, a Gépjármű-márkakereskedők Országos Szövetsége, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK), a Rádió1, az ESMA és a Pesti Est.
A kampány május 19-e és szeptember 1-je között zajlik, a szórakozóhelyi kampány több vidéki városba, Miskolcra, Szegedre, Pécsre, Sopronba, Siófokra, Debrecenbe is eljut majd.

(forrás:
Kreatív Online )