Kiáltó fiatalok az EP-kampányban

Közös kampányba fogott az MTV és az Európai Bizottság. Céljuk minél nagyobb részvételre ösztönözni a fiatalokat az európai parlamenti választásokon az elmúlt voksolások alacsony részvételi aránya után. Az akció része, hogy április 30-án, délután 3 óra 30-kor három európai nagyvárosban, Berlinben, Prágában és Milánóban egyszerre kiáltják az összegyűlt fiatalok, hogy "Hallasz engem, Európa?"
A szervezők fontosnak tartják, hogy a fiatalok érezzék, hogy számít a szavuk, és bevonják őket az európai törvényhozásba. Ennek a szervezők szerint az első és legfontosabb lépése, hogy minél többen elmenjenek szavazni az európai választásokon.
A kampány során a fiatalok kifejezhetik kívánságaikat, igényeiket és ötleteiket annak internetes honlapján. Azok pedig akik nem tudnak megjelenni a közös kiáltás helyszínein, még mindig megtehetik azt az interneten, és virtuálisan együtt "kiálthatnak" társaikkal üzenetek vagy videofelvételek posztolásával.
A fiatalokat arra is felkérik, vegyenek részt a hanghullámban, bárhol is legyenek a megadott időpontban.

















