Az év honlapjait díjazták

Augusztusban írta ki az Internet Marketing Klub (IMK) és a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) "Az Év Honlapja" pályázatot. Az idén nyolcadik alkalommal meghirdetett versenyben egy újabb kategóriát állítottak fel, amely a „Közösségi portál” nevet viselte. További tizenhat kategóriában összesen 251 pályázat érkezett.
Kategóriánként egyetlen honlapot hirdettek győztesnek. Különdíjjal jutalmazta a szakmai zsűri azokat a honlapokat, amelyek az adott kategóriában, holtversenyben végül alulmaradtak. Azokat a kategóriájukban kiváló honlapokat pedig, amelyeket a zsűri kiemelkedőnek, érdemesnek tart, Minőségi díjban részesítette. Ők egy éven keresztül viselhetik "Az Év Honlapja - 2009 Minőségi Díj" logóját.
Az online nevezéseket november 8-ig fogadták a verseny szervezői. A zsűri munkájában Dr. Mlinarics József (Magyar Tartalomipari Szövetség), Kollár László (Microsoft Hungary), Mucsi Csaba (Magyar Televízió), Pioker Zoltán Bence (Felvi.hu), Rátky György (NECC Kft.), Sarkadi Katalin (Invitel Zrt.), Somogyi Dóra (Független Hírügynökség), Somogyi Péter Pál (Admedia), Varga István (Magyar Marketing Szövetség) és Vértes János (Adverticum Zrt.) vettek részt, a zsűri elnöke Dr. Eszes István (Budapesti Gazdasági Főiskola) volt.
A Verseny főtámogatói a Microsoft és az Eset.hu voltak.
Az év honlapja 2009 – Díjazottak
Non profit kategóriában
www.hallatlan.hu – Jelnyelvi szótár
Szolgáltatás kategóriában
www.aegondirekt.hu - Ügyfélközpontú biztosításkötés az Interneten
Kormányzat és települések kategóriában
www.hodmezovasarhely.hu - Hódmezővásárhely honlapja
Személyes oldal kategóriában
www.erosbalazs.com – Erős Balázs Sándor honlapja
Kultúra kategóriában
http://www.fejto100.hu - 100 éve született Fejtő Ferenc
Oktatás kategóriában
www.matekerettsegi.hu - Matek érthetően a neten
Kereskedelem kategóriában
www.bigyoshop.hu - BigyoShop online ajándékbolt
Média kategóriában
www.itbusiness.hu - Itbusiness Online
Márkasite kategória
www.whiskas.hu - Whiskas márkaoldal
Egészségügy kategóriában
www.budapestdental.hu - Budapest Dental Esztétikai Fogászat és Implantológia
Ifjúsági kategóriában
www.fc-arsenal.hu - Magyar Arsenal Szurkoló Oldal
Életmód és Sport kategóriában
www.sielők.hu - Síelők Weblapja
Közösségi oldal kategóriában
www.myVIP.com – myVIP
Az Év Honlapja 2009 - Közönségdíj
www.myVIP.com – myVIP
Különdíjak
Non profit kategóriában
www.nincsde.hu – Nincs de, rajtad is múlik!
Szolgáltatás kategóriában
www.hasznaltauto.hu - Használtautó.hu - eladó használt és új autó kereső
Kormányzat és települések kategóriában
www.szombathely.hu - Szombathely honlapja
Személyes oldal kategóriában
www.virtualworlds.eu - VirtualWords (Bene Zoltán online fotógalériája)
www.kovacsbank-ofm.com - Kovács Bánk oldala
Kultúra kategóriában
www.filmhiradok.nava.hu - Filmhíradók Online
Oktatás kategóriában
www.traff.hu - Traff - Ahol gyermeked játszva megtanul biztonságosan közlekedni
Média kategóriában
www.femina.hu - femina.hu
Márkasite kategória
www.pastrami.hu - Pastrami étterem
Egészségügy kategóriában
www.babaszoba.hu – babaszoba.hu
Ifjúsági kategóriában
www.filmkalauz.hu - Filmkalauz.hu - Minden, ami film!
Közösségi oldal kategóriában
www.veledutaztam.hu - Veledutaztam - Az utazás több mint közlekedés!
Az Év Honlapja 2009 - Minőségi Díj
Non profit kategóriában
turizmus.homokhatsag.hu - Homokhátsági Falusi Turizmus Információs Portál
Szolgáltatás kategóriában
kulcs-soft.hu - Kulcs-soft.hu
irodahaz.info - Irodaház.info
www.otpbank.hu/portal/hu/fooldal - OTP
Kormányzat és települések kategóriában
www.miskolc.hu - MISKOLC "a nyitott kapuk városa"
www.gyor.hu - Győr honlapja
Személyes oldal kategóriában
www.magonyszilvia.hu - Magony Szilvia honlapja
Kultúra kategóriában
www.kikotoonline.hu - Kikötő Online - kulturális magazin
Kereskedelem kategóriában
horgaszklub.eu - Online horgászklub
hasznaltmotorok.hu
www.szerelvenybolt.hu - Szerelvénybolt Kft. Épületgépészeti kis- és nagykereskedelem
Média kategóriában
www.szegedma.hu - szegedma.hu a naprakész hírportál - tények és vélemények
Márkasite kategória
www.breitlingforbentley-watch.hu - Breitling for Bentley márka bemutatása
www.rezangyal.com - Rézangyal
www.lazuran.hu - Lazuran microsite
Ipari web kategória
www.p-m-c.hu - Proactive Management Consulting
Egészségügy kategóriában
webbeteg.hu - WEBBeteg.hu
Az év kreatív megoldása
http://www.budapestbank.hu/common/flash/projects/banner_300x300.htm - Most banner
Elektronikus hírlevél
www.otpbank.hu/portal/hu/fooldal - OTP Bank Honlap
Ifjúsági kategóriában
www.diadaldok.extra.hu - Diákönkormányzat, Diadal úti Általános Iskola
Életmód és Sport kategóriában
vitaforyou.com
magazin.aesthetica.hu - Aesthetica Magazin

















