Másképp rádióztunk karácsony előtt
Az Ipsos-GfK rádióhallgatottsági mérése szerint karácsony előtt a szokásostól eltérően alakult néhány mutató a rádióhallgatottságban.

Publikálta az Ipsos-GfK konzorcium a december 1-je és 14-e közötti, a karácsonyi készülődés heteiben mért rádióhallgatottsági adatait. Ebből az derül ki, hogy a szokásostól eltérően alakult néhány mérőszám.
Azt írják, hogy az előző hónapokhoz hasonlóan 2011 decemberében a rádiók által elért közönség aránya 73 százalékot tett ki, azaz egy átlagos napon a 15 év feletti hazai lakosság körében 6.206.000 fő hallgatta minimum 15 percig valamely rádió adását. Ebben a hónapban egy adott napon a rádiózással eltöltött idő átlagosan 4 óra 10 perc volt. Ez nem tér el sokban az előző hónapokban mért számoktól.
Ugyanakkor azt is megállapítják, hogy a mérés időszakában elsősorban hétköznap jutott több idő a rádiózásra, sőt a korábbi hónapokhoz képest kiemelten magas volt azok aránya, akik ebben az időszakban bekapcsolódtak valamely rádió műsorába (6,55 millió fő). A hétvégi rádiózás kissé visszaesett a megelőző hónapokhoz képest, de ez az év utolsó hónapjában törvényszerűnek mondható.
Ha az egy napon belül történő hallgatottsági görbét tekintjük - írják -, akkor hétköznap reggel 7 és 9 óra között, és délután 5 és 6 óra között volt a korábbinál jelentősebb mértékű a rádióhallgatás. A késő délutáni időszakban a korábbi hónapokhoz képest sokkal többen hallgattak rádiót, a 15 évnél idősebb korosztály 18,5 százaléka.
Ha az egy évvel ezelőtti azonos időszakot tekintjük, akkor pedig azt tapasztaljuk, hogy a hétköznapi hallgatottság ugrott meg jelentősen a 2011-es évben (+3,5 százalék), a hétvégi rádiózásban nem történtek nagyobb változások.
A Class FM majdnem mindenhol az élen
A mérési adatok alapján az látszik, hogy a legtöbb mérési szegmensben az átlagos napi elérést, illetve a hallgatottságot tekintve a Class FM áll az élen, az első helyről csupán egy-két esetben tudott eléjük kerülni az MR1-Kossuth és a Rádió 1 Network.
A 15 évesnél idősebbek napi átlagos országos elérése tekintetében a Class FM áll az első helyen, míg csak Budapestet mérve az MR1-Kossuth. A kereskedelmi szempontból fontosnak tartott 15 és 49 közötti korcsoportban az országos napi elérést szintén a Class FM vezeti, viszont Budapesten már a Rádió1 Network áll az élen (lásd a táblázatokat!).
Ugyanakkor a reggel hat és délelőtt tíz óra közötti hallgatottsági versenyt a Class FM nyeri, országosan és Budapesten egyaránt, minden vizsgált célcsoportban.
A Neo FM új kutatást szeretne
A Neo FM a kutatási adatok szerint valóban nem teljesít jól, ami szerintük annak is köszönhető, hogy a GfK-Ipsos adatfelvételében és módszerében vannak olyan pontok, amelyek nem reális eredményre vezetnek. A rádió úgy látja, hogy a havi adatfelvétel és -közlés helyett szerencsésebb lenne a negyedéves átlagolt adatközlés.


















