hirdetés

Jönnek a remixelt táncdalslágerek a Roxyn?

A Roxytól tanulták a rádiózást a csatorna új ukrán tulajdonosai, akik most az ottani tapasztalatokat, például a "nagyon, nagyon régi" számok remixelését ültetnék át Magyarországra – írja a Népszabadság.
hirdetés

Visszaszerezné a regionális piacvezető szerepet a Roxy rádióval a csatorna két új tulajdonosa, Yuriy és Nataliya Lyaschenko – derül ki a Népszabadság csütörtöki számából. Az egy ukrán médiacsoportot, valamint Lengyel- és Csehországban is rádiókat birtokló házaspár tulajdonában levő Pilot Hungária még májusban vásárolta meg a Roxyt, és már akkor is hasonló terveket jelentettek be.

A tulajdonosok szerint az adó korábbi gazdái azt nem vették figyelembe, hogy a megszerzett piac megtartásáért is erősen kellett volna küzdeni a rádiós piacon. Szerintük viszont így is visszanyerhető a Budapesten és térségében egykor tartott vezető szerep, főleg úgy, hogy a 15-29 éves korosztályban még mindig a Roxy az első.

A házaspár annak ellenére jónak tartja a rádió perspektíváit, hogy a magyar reklámpiac jelenleg stagnál: a válság utánra törvényszerűen fellendülést várnak (annak ellenére, hogy a rádiók részesedése a reklámtortából évről évre csökken – a szerk.). A Népszabadság cikkéből ugyanakkor az is kiderül, hogy a Roxy megvásárlása nem csak pénzügyi döntés volt: a tulajdonosok még 1999-ben, egy budapesti látogatáson beleszerettek a Roxyba, és az itt hallott ötleteket saját kijevi rádiójuk alapításakor is adaptálták.

A tervekről most annyit mondtak: a zene mellett beszélgetős, akár egyenesen közszolgálati célú műsorokat is el tudnának képzelni az adón. A tulajdonosok azt vallják, a rádió intim műfaj, ahol a nemzeti tradíciók sokkal inkább meghatározók, mint egy tévénél vagy újságnál, ezért magyar rádiót szeretnének csinálni. Ugyanakkor a külföldi tapasztalatokat is hasznosítanák: "Ukrajnában például hatalmas sikert hozott a régi és a nagyon, nagyon régi számok újraélesztése, újrakeverése. Számos jel utal arra, hogy erre Magyarországon is lesz kereslet" – vetíti előre a cikk.
 

(forrás: Kreatív Online )

kapcsolódó linkek

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Társoldalak

hirdetés
hirdetés
hirdetés