Mikor lesz vasárnapi Népszabadság?

A Népszabadság vasárnapi kiadásának koncepcióját, layout-ját és a lap nevét is tesztelik nyilatkozott a Népszabadság elnök-vezérigazgatója. Kovács Tibor úgy fogalmazott: amennyiben "ezek a piaci visszaigazolások megerősítenek minket, akkor kora ősszel szeretnénk a piacra lépni".
Az első médiaértesülések 2006-ban jelentek meg arról, hogy a Népszabadság - a hazai politikai napilapok közül elsőként - vasárnapi kiadást indítana.
Tavaly év végén - azt követően, hogy a Figyelőtől átigazolt Martin József Péter a készülő kiadvány önálló szerkesztőségének az élére főszerkesztői székébe - arról számoltunk be, hogy a szerkesztőség február végére áll fel, a lap a tervek szerint április elején – azaz egy hónappal az európai parlamenti választások előtt – indul majd.
A hétfőtől szombatig megjelenő újság "hetedik száma", önállú profilú lap lesz.


















