Becsült olvasási idő: 1 perc
Heti Válasz – eladó
A Heti Válasz című lapot kiadó cég eladásáról döntött a tulajdonos Természet- és Társadalombarát Fejlődésért Közalapítvány (TTFK).

A döntést a közalapítvány kuratóriuma január 16-án hozta meg, miután a tagok áttekintették, hogy mire elegendő a tavalyi egytizedére csökkentett 50 millió forintos költségvetési támogatás.

Elek István, a kuratórium elnöke, valamint a Heti Válasz főszerkesztője elmondta: a jövőben a közalapítvány nem tudja finanszírozni a legnagyobb támogatást igénylő lapot. Elek István hozzátette: a csőd és felszámolási eljárás elkerülése érdekében az alapítvány még egy negyedévig biztosítja a Heti Válasz megjelenését, és a hozzá kapcsolódó könyvkiadó működtetését. A társaságnak azonban takarékossági intézkedéseket kell bevezetnie, amelyek között Elek István a lap árának emelését és a könyvkiadás szüneteltetését említette.

Lapinformációk szerint a kiadó új tulajdonosa várhatóan a szerkesztőség tagjaiból most létrejövő Heti Válasz Alapítvány lesz. A TTFK 2001 júliusában százmillió forint törzstőkével alapította meg a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft.-t.