hirdetés
Share on Tumblr

Ha lesz háború, lesz haditerv is

Megrögzött Real Madrid szurkoló, gyűlöl veszíteni, és a TV2 próbálkozásait gyengének tartja. Nem fél sem a kormányzati, sem az RTL Klub meggyengítésére irányuló nyomásoktól. A Kreatív Magazin tévés számának címlapinterjúja Dirk Gerkensszel, az RTL Magyarország vezérigazgatójával. 

hirdetés

Hogy érezte magát a Real Madrid–Barcelona meccs után? (az interjú március 28-án készült – a Szerk.)

(Nevet) Azt is kérdezhetné, hogy éreztem magam ma reggel? (Előző nap a Sevillával játszott a Real Madrid és szintén kikapott – a Szerk.) Nyilván csalódott voltam.

Bírói hiba miatt kapott ki a Real?

Azt gondolom, hogy részben igen. Mindkét fél kapott egy olyan tizenegyest, ami nem volt az, de tőlünk ki is állítottak egy embert. Négy nap alatt az első helyről a harmadikra csúsztunk, de a Barcelona utolsó meccse az Atleticóval lesz, szóval még nincs vége. Bár több hibát nem véthetünk.

A karrierjét Barcelonában kezdte. Hogy élte meg, hogy ős Real-szurkolóként ebben a városban kell egy kiadót vezetnie?

Úgy, hogy az Españolnak szurkoltam (az Español Barcelona második csapata és királypárti szurkolói a Real Madridot támogatják – a Szerk.).

Az igaz, hogy az ügyfeleit gyakran hívja meg Real Madrid meccsekre?

Igen. Ügyfeleket, barátokat vegyesen. Nem baj az, ha az üzlet mellett kicsit ki is kikapcsolódik az ember.

Mi van akkor, ha az egyik ügyfele Barcelona-szurkoló?

Hát akkor őt nem hívom meg. (Nevet)

A magyar állam (pontosabban az állami tulajdonú Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató) megvásárolta az Antenna Hungáriát. Lehet ez egy újabb üzenet az RTL számára?

Nem hiszem. Az Antenna Hungária forgalma jelentős részben az államtól függ, a közmédiától, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságtól, szóval az állami felvásárlás kézenfekvő és logikus lépés volt. Ma reggel láttam az árat, a francia TDF nem járt rosszul az üzlettel (a TDF 55,9 milliárd forintot kapott az Antenna Hungáriáért – a Szerk.).

Arra gondolunk, hogy egy állami tulajdonú Antenna Hungária akár előléphet azzal is, hogy nem engedi be az RTL Klubot a csomagba.

Az Antenna Hungáriának az az érdeke, hogy a legjobb tartalmat kínálja, mert csak abból lesz jelentős bevétele. Az Antenna Hungária kábelszolgáltatójának, a Mindig Tv-nek pedig nagyon pici a piaci részesedése ahhoz, hogy gondot tudjon nekünk okozni.

Ettől még a többi kábelszolgáltatót rá lehetne venni arra, hogy az RTL-t kitegyék a csomagból.

Magyarországon a két legnagyobb kábelszolgáltató a Telekom és a UPC. Németországban is. Hollandiában a UPC egyértelmű piacvezető. Ha az itteni leánycégeket elkezdenék megkörnyékezni, akkor az ottaniak nem lennének félénk kisfiúk, ha tárgyalni kell. 

Dirk Gerkens (Fotó: Kreatív, Egyed Péter)

A Hvg.hu arról írt, hogy információi szerint egy, a cikkben meg nem nevezett, Fideszhez közelinek tartott vállalkozó arra próbált rávenni médiaügynökségeket, hogy vigyenek több kereskedelmi hirdetést a TV2-re. Ez jelentősen sértheti az RTL Klub érdekeit.

Természetesen hallottam történeteket, én is olvastam a cikket, és azt gondolom, hogy az újságírónak nagyon jó forrásai voltak, profi munkát végzett. Ha az ügynökségeket zsarolják, akkor őket kell kérdezni erről, nem engem.

Beszéltek erről a kérdésről a TV2 vezérigazgatójával, Simon Zsolttal?

A tavaly szeptemberi kábelkonferencia óta nem beszéltünk. Mi nem találkozgatunk. Ennek két oka van. Az egyik, hogy a tulajdonosunk vállalati ajánlásában szerepel, hogy a versenytársakkal ne találkozzunk. A másik pedig, hogy mégis miről beszélgethetnék én vele? Ha tündérmesékre lennék kíváncsi, akkor elmennék moziba.

Mi van akkor, ha a cikkben leírt forgatókönyv beigazolódik, vagyis hogy a kereskedelmi hirdetőknek az RTL kárára kell majd a pénzeiket átvinni a TV2-re?

Ha lesz háború, lesz haditerv is. Ha ez így lesz, akkor egyenesen az ügyfelekhez fogunk menni. A legtöbb kereskedelmi hirdető profi. Csak a számok érdeklik őket, más nem nagyon. Ők nem a reklám öröméért reklámoznak, hanem azért, hogy eladjanak. Ráadásul a legtöbb kereskedelmi ügyfélnek nagyon szigorú belső előírásai vannak, amelyek etikai, valamint a saját hazai jogának szempontjából is szabályozzák üzleti döntéseit.

A kormányzat is mehet a központhoz. A kormány, vagy a nevében eljáró üzletemberek az itteni ügynökségeknek és ügyfeleknek azt is mondhatják, hogy ti ne törődjetek ezzel, mi majd beszélünk az anyacéggel. Az anyacég meg majd nyel egyet, de belemegy, mert nem akar még egy különadót, vagy köti a „stratégiai megállapodás” a magyar állammal.

A TV2 vezérigazgatója és pénzügyi igazgatója elmondása szerint semmi köze a kormánynak vagy a kormánypártnak az egészhez, azaz miért is avatkoznának bele? De csak a játék kedvéért képzeljük el azt a helyzetet, hogy valaki a kormány nevében elmegy a Coca-Cola atlantai központjába, vagy a Procter & Gamble-höz Cincinnatibe. A magyar piac kicsi mérete miatt ezek a cégek soha nem engednének az ilyen nyomásnak, soha nem kockáztatnák saját hírnevüket. Ezek a hirdetők csak a Super Bowlon sugárzott harminc másodperces szpotra (az Amerikai Futball Liga döntője – a Szerk.) dupla annyit költenek, mint Magyarországon egy teljes évben.

Éppen ezért ezek a hirdetők lehetnek teljesen amorálisak is a magyar piacon.

Pont fordítva. Épp ezért még erkölcsösebb döntéseket hoznak meg itt. Például ha egy nemzetközi médiaügynökség megvezeti az ügyfelét és ráveszi, hogy rossz üzleti döntéseket hozzon, akkor melyik másik nemzetközi ügyfél tenderét fogja megnyerni? Sok ember azt gondolja Magyarországon, hogy a médiaügynökségek azt csinálnak a pénzzel, amit akarnak. Ez nem igaz. Magyarország igenis fejlett piac, már nem 1995-öt írunk.

Dirk Gerkens (Fotó: Kreatív, Egyed Péter)

Többen mondták önről, hogy a kormányváltás után teljesen új helyzettel kellett szembenéznie. Addig az RTL Klub „állam volt az államban”. Most azonban számos vitája van jobboldali politikusokkal. Azt mondják, hogy Habony Árpád egyszer felhívta önt, mert nem tetszett neki, hogy az RTL II-n kormánykritikus hírek is megjelentek.

Soha nem hívott fel Habony Árpád. A hírműsoraink függetlenek. Ugyanezt hallgattam akkor is, amikor az MSZP-SZDSZ volt kormányon. Akkor fel is hívott az egyik szocialista miniszterelnök, hogy nem tetszik neki az RTL hozzáállása. Fideszes politikus még soha nem hívott fel.

Megbánta valaha, hogy volt közös üzlete Nyerges Zsolttal?

Soha nem volt közös üzletem vele. Mire gondol?

Akkor mi volt az igaz történet az Infocenter rtl-es kalandja mögött?

Az IKO adás-vételről van szó (az RTL műsorgyártó cége. Az IKO Média Holding akkor a Magyar RTL Televízió 31 százalékos tulajdonosa volt, a szerződés értelmében Nyerges Zsolt még az RTL Klub igazgatótanácsának tagságát is megkapta – a Szerk.). A tulajdonosok döntése állt mögötte. Én nem voltam benne, miért is lettem volna?

Miért volt akkor ez jó akár az IKO-nak, akár az Infocenternek?

Talán a Class FM és RTL Klub közötti szinergiák miatt. Nem tudom.

Miért nem jött végül össze az üzlet?

Nem tudom.

Ettől még úgy tartják, hogy elég jó kapcsolatban van Nyerges Zsolttal. Még egy kosárlabdameccsre is elment a kedvéért Szolnokra.

Attól még, hogy Real Madrid meccsre járok, nem vagyok jóban a másik nyolcvanezer emberrel. Jártam Újpest–Fradi meccsekre is, voltam a Veszprém kézimeccsein is, a vízilabdát is szeretem. Szeretem a sportokat.

Az egyik volt közeli kollégája azt mondta, hogy mindenre emlékszik, nagyon jó memóriája van.

Azért már öregszem.

Emlékszik, hogy melyik volt a legkomolyabb eset, amit ügyvezetőként kezelnie kellett?

A TV3 körüli botrány a kereskedelmi televíziós koncessziók pályáztatásakor. Ugye akkor a TV3 tulajdonosa, a CME Lauder csoport elvesztette velünk szemben a koncessziós pályázatot, majd beperelt bennünket, mert szerintük nekik kellett volna nyerniük. Az ügy egészen a Legfelsőbb Bíróságig jutott, de sikerült peren kívül megegyeznünk a CME-vel és a TV2 tulajdonosával, az SBS-szel. Kemény időszak volt, kíváncsi lettem volna, ha nem sikerül megvásárolnunk a TV2-vel közösen a TV3-at, akkor mi lett volna a bíróság döntése.

Akkor könnyen lehet, hogy az RTL ma már nem lenne Magyarországon. Sokan gondolják a médiaszakmában, hogy az RTL tisztességtelen körülmények között jött létre. Erről mit gondol?

Miért jött volna létre tisztességtelen körülmények között? Ha nem csal az emlékezetem, a pályázati feltételek szerint az elbírálás szempontjai részben a pénzügyi ajánlatot, részben egyfajta „szépségversenyt” írtak elő.  Azaz a pályázó cégek szilárdságát, részvényesi struktúráját és hírnevét vették figyelembe. Mi nagyon jó ajánlatot tettünk a műsorfolyam tartalmát illetően, valamint biztos, átlátható tulajdonosi struktúrát prezentáltunk, hiszen a társaság részvényesei az RTL Group, a Pearson TV, a Matáv és a Raiffeisen Bank voltak. Igaz, hogy a TV2 és a mi ajánlatunk is alacsonyabb összegről szólt, ami a készpénzes részt illeti, de ahogy azt már mondtam, ez csak egy értékelési szempont volt a sok közül.

Mi volt vezetőként az eddigi legrosszabb döntése?

Az első tévés főnököm azt mondta, hogy 20 százaléknyi rossz döntés belefér. Szerencsére ennél jóval kevesebb volt. Sokszor kellett kockázatot vállalnunk, és voltak rossz éjszakáim is. A Netpiac online kereskedelmi oldal beindítása rossz döntés volt, de a vállalat számára elhanyagolható volt a veszteség.

Többen úgy vélik, hogy a jelenlegi médiaközegben, amikor a közmédia a kormány szócsöve, megerősödött a jobboldali médiabirodalom, az RTL Klub nem lehet közömbös abban a társadalomban, amelyben működik. Mit gondol erről?

Először is: az RTL Csoport minden csatornája, bárhol a világon független minden politikai befolyástól. Erre nemcsak egyszerűen büszkék vagyunk, hanem ez a Csoport egyik legfontosabb alapértéke. Másrészt megint elkezdhetjük ezt az értelmiségi vitát, de nem látom értelmét egy kereskedelmi csatorna esetében. Nagyon sok társadalmi felelősségvállalási programban veszünk részt, vagy mi vagyunk a kezdeményezői. A társadalmi és hatósági elvárásoknak igyekszünk megfelelni. Szerintem elég tisztességes hírműsort csinálunk, hosszú évek óta képernyőn tartjuk a XXI. századot, a Házon kívült, hogy csak két műsort említsek. Tiszta lelkiismerettel alszom.

Dirk Gerkens (Fotó: Kreatív, Egyed Péter)

Személyesen hogyan látja a TV2 felvásárlását?

Van barátnője?

Igen.

Ha a barátnője megkérdezi, hogy mit csinált előző este, és csak egy részét mondja el, akkor hazudik vagy sem?

Á dehogy!

Több mint húsz éve vagyok a médiaszakmában, de a management buyout ilyen formája teljes újdonság számomra.

Önt is egy nagy nemzetközi médiacég alkalmazza, ismeri ezt a világot. Mi lehetett jó ebben a Pro7Sat1-nak?

Talán gyorsan túl akartak rajta lenni, még az év lezárása előtt be akarták írni a könyvelésbe. Jött a karácsony, a menedzsment döntéshozóinak még egy rakás ajándékot meg kellett venniük, ezért siettek. (nevet)

Mit gondol a TV2 által bevezetett új, 18–59-es kereskedelmi célcsoportjáról?

Kamu.

Miért?

Nézzük a számokat. Az RTL Csoport 38,1 százalékos közönségaránnyal rendelkezik a 18–49-es célcsoportban főműsoridőben, szemben a TV2 17,8 százalékos közönségarányával. Ez kevesebb, mint a fele a mi közönségarányunknak. Ha a teljes napot nézzük: mi 30 százalékot hozunk, ők 16 százalékot. A célcsoport megváltoztatása régi trükk. Most a TV2 próbálkozik a 18–59-cel, de mi lesz a következő? 18–69, vidéki emberek? Hol van ennek a vége? Ha Simon Zsolt elhiszi, hogy a késő reggeli nézők ugyanannyit érnek, mint a főműsoridős nézők, akkor értetlenül állok előtte, mivel ő ügynökségi oldalról érkezik. Ez óvoda.  Ha a valóságot nézzük, a helyzet az, hogy nézettségben a TV2 nem az RTL Klubbal, hanem az RTL 3-mal versenyez: egyik hónapban ugyanis az RTL 3-at, másik hónapban a TV2-t nézik kicsit többen. (Az RTL 3 a Cool, a Film+ és az RTL II együttesét jelenti, hiszen a három csatornán minden reklámblokkban ugyanazok a szpotok és egy időben láthatók, azaz a három csatorna úgynevezett „tükörbreak” rendszerben működik – a Szerk.)

Melyik a kedvenc tévéműsora?

Szeretem az X-Faktort, szeretem az érzelmeket benne. Szeretem a Breaking Badet és a House of Cardsot.

Volt már valaha irigy mások tévéműsoraira?

Itthon nem. Ha azt látom, hogy egy nagyságrenddel nagyobb piacon miket tudnak csinálni az ottani kollégáim, akkor igen, nagyon irigy tudok lenni. Németországban a Celeb vagyok, ments ki innen! műsort Ausztráliában forgatják.

Igaz, hogy a belga RTL megkínálta egyszer egy vezérigazgatói állással?

Nem, ez csak pletyka volt.

Tudna másik vállalatnál dolgozni?

Tavaly meglátogattam a Google-t és a Facebookot is a Szilícium-völgyben. Lenyűgöző volt. Ilyen médiavállalatnál igen. Szeretek Magyarországon élni, ez az otthonom, de ez nem jelenti azt, hogy örökké itt kell élnem.

Tegyük fel, hogy a következő években az RTL helyzete rosszabbodik a magyar piacon. El tudja képzelni, hogy a tulajdonos kivonul, ahogy tette ezt 2010-ben Görögországból?

Egyébként a görög RTL-től tényleg volt állásajánlatom 2009-ben, de azt visszautasítottam. Amennyire látom, az RTL Csoport nagyon ragaszkodik a magyar piachoz és elkötelezetten van jelen. Régiós szinten egyre inkább felértékelődnek azok a médiavállalatok, amelyek több országban is jelen vannak egyszerre. A TV2 egyik gyengéje, hogy helyi tulajdonosa van, nincsenek máshol jelen a régióban. Amikor amerikai stúdiókkal kötünk üzletet, számukra kiemelten fontos a biztonságos fedezet arra, hogy fizetni tudsz. Nem mindegy, hogy mögötted egy nemzetközi médiakonszern, vagy két helyi magánszemély van. Ha nem tud fizetni, mijét adja oda? A házát? Az autóját?

Mit vár a magyar tévés piacon a következő években?

Le fog lassulni a fragmentáció. Nem születnek tömegesen új tévécsatornák sem, mert már most elképesztően magas a számuk. Semmibe sem kerül elindítani egy magyar nyelvű csatornát. Ez nem biznisz, ez csak azt az érzést adja meg, hogy ott vannak egy újabb országban. A nemlineáris tévézés is egyre jobban elterjed, és mind többen fognak tabletről, pc-ről tévézni. Egyre fontosabbak lesznek továbbá az OTT-szolgáltatások (over the top, szélessávú adatszolgáltatásra épülő tévé – a Szerk.), lesznek olyan ajánlatok, mint például a Netflix, és növekedni fog a HD lefedettsége.

Mit várnak a terjesztési díjak bevezetésétől?

Még nem állapodtunk meg a végleges árban, de jelentős bevételnövekedést. A TV2-vel közösen 18 éven keresztül ingyenesen adtuk a tartalmainkat a kábelszolgáltatóknak. Minden szereplő kapott pénzt, csak az a két szereplő nem, amelyik a legvonzóbb tartalmat kínálta. Ennek így semmi értelme. De nem kötelező a kábelszolgáltatóknak leszerződniük velünk, ha nem akarnak. Ez egy szabad piac. Csak éppen belőlünk tudnak több pénzt keresni, nélkülünk aligha. 

Félig német, félig spanyol

Belgiumban született. Édesapja német, édesanyja spanyol. Három gyerek apja. Öt nyelven beszél. Karrierjét a Bertelsmann spanyolországi könyvkiadójánál kezdte, az RTL-hez 1995-ben csatlakozott. 1997-ben érkezett Magyarországra, 2001 óta a médiavállalat vezérigazgatója. Több mint tíz éven keresztül a Kempinski és a Méridien hotelben lakott.

Egykori és jelenlegi kollégái többsége szerint a munkában érzelemmentes, szociálisan érzéketlen hideg üzletember, ám estére-éjszakára teljesen át tud vedleni egy másik üzemmódra. „Reggel német, este spanyol” – ahogy egyik kollégája mondta róla, egy – a Magyar Narancsban tavaly publikált – portréban pedig az áll, hogy egy szórakozóhelyen még Árpa Attilával is összeverekedett. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy többek állítása szerint az utóbbi időben jelentősen lehiggadt. „Hosszú ideig hajnalban járt haza, de reggel fél nyolckor ő volt az első, aki beérkezett az irodába” – emlékszik rá egy másik munkatárs. A korai rtl-es évekről szólva volt olyan, aki megjegyezte, hogy szerinte kezdetben csapnivaló döntéseket is tudott hozni, de folyamatosan képezve magát akkora tévés tudásra tett szert, hogy nem véletlenül lett ő Magyarország legbefolyásosabb médiás személyisége.

Mások azt emelték ki, hogy személye állandóságot hozott az RTL-hez és nagyon jó érzékkel tudta kiválasztani azokat a munkatársakat, akikre beleszólás nélkül is rá lehetett bízni a legfontosabb feladatokat. Így lényegében Gerkens óta a management változatlan. Róbert Ákos a vállalat politikai kapcsolatokért is felelős operatív igazgatója, Kolosi Péter a programigazgató és Kotroczó Róbert a hírigazgató Gerkens kinevezése óta. Vidus Gabriella kereskedelmi igazgató szintén több mint 14 éve az RTL-nél dolgozik. Azt a legközvetlenebb munkatársai is kiemelték, hogy veszíteni gyűlöl, de nem is nagyon szokott, és korábban úgy is bosszút állt egyik piaci ellenfelén, hogy valójában az az RTL üzleti érdekeivel ellentétes volt, mert ezzel demonstrálta, hogy ő ezt is megteheti.

(forrás: Kreatív Online)
Share on Tumblr
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

A Bocuse d’Or mellett az otthon is elkészíthető szarvasgulyásról is lesz szó a sorozatban.

A bloggerek egy elektromos autót teszteltek. 

A Zöldunió a környezettudatos tematikájú webhelyek hirdetési felületeit kínálja.

hirdetés

A Turizmus Trend /Vendég & Hotel szaklap 2016 nyarán harmadszor is meghirdeti nagysikerű Gastro Design versenyét!

A Kreatív szaklap először hirdeti meg a business to business kommunikációs versenyt, melyre az elmúlt két év legjobb B2B kommunikációs megoldásaival lehet nevezni.

Tartalommarketing a gyógyszerkommunikációban: konferencia szeptember 29-én

Workshop a Sakkom és a Crane szakmai támogatásával. Október 12.

hirdetés