Egymilliárd mehet médiaelemzésre

Átalakítja a médiaelemzési struktúráját a kormányzat. Az eddig különböző intézmények által külön kezelt feladatokat egységesítik, a megbízást a kormányközelinek tartott Médianéző kapta. Az Origo cikke szerint a szolgáltatás sokkal többe fog kerülni, mint eddig.

hirdetés

Míg 2011 végéig minden minisztérium maga végezte a sajtófigyelést, médiaelemzést, mostantól 2014 végéig egyetlen cég végzi ezeket a feladatokat az egész kormány számára – írja az Origo cikke.

A megbízást a Nézőpont Intézet cége, a Médianéző kapta, amely 2011 végén egyetlen pályázóként nyerte el a megbízást. Feladatai közé tartoznak a sajtószemle, médiafigyelés, médiaelemzés és médiahatás-vizsgálatok, valamint kutatások is, összesen 16-féle anyag összeállítása.

A cég az Origo szerint 2012 elejétől 2014. december 31-éig évi 360 millió forintért, vagyis havi 30,3 millió forintért dolgozik a kormánynak, tehát három év alatt több mint egymilliárd forintot kap a munkáért.

A kormány költséghatékonysággal érvelt az Origónak, amikor a fenti szolgáltatáscsoport egységesítését indokolta, mert így az „eddig széttöredezetten működő, esetleges szempontokat érvényesítő médiafigyelések helyett egységes rendszer jön létre”.

Az Origo számításai alapján azonban az új megbízásért sokkal többet fizet az állam, mint korábban: 2010 és 2011 folyamán az egész kormány havonta átlagosan mintegy 3,5 millió forintot költött ilyen típusú feladatokra, mostantól viszont havi 30,3 millióba kerül majd az egységes médiafigyelés.

Ez a portál szerint még úgy is óriási – nyolc és félszeres – különbség, hogy a Médianéző által nyújtott új szolgáltatás az eddiginél szélesebb körű lesz. A kínált szolgáltatások közül a sajtófigyelés lesz a legolcsóbb, az jelentősebb része a már említett kutatásokra vonatkozik: heti egy kvalitatív és havi egy kvantitatív külföldi, valamint havi tíz kvalitatív belföldi és havi harminc belföldi téma kvantitatív médiaelemzése - tájékoztatta Mráz Ágoston Sámuel, a cég ügyvezetője az Origót. Szerinte azért téves összehasonlítani az eddigi és az ezutáni összegeket, mert az eddigi számok csak sajtófigyelésre vonatkoznak, továbbá a külsős szerződések összegében nem látszanak a belső munkatársak személyi költségei sem.

A cikkből kiderül az, is, hogy a 2010-ben létrehozott Médiaelemző már eddig is számos megbízást kapott a különböző kormányzati hivataloktól és az Origo részletes bontást közöl arról is, hogy az egyes minisztériumok mikor és milyen összegű szerződéseket kötöttek a kormányzati kötődésűnek tartott céggel.

(forrás: origo )



hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Társoldalak