hirdetés

Utazási promócióba kezd a Knoppers

A Storck Hungária tendert írt ki a Knoppers márka értékesítésnövelő és lojalitást erősítő promóciójára. A februárban induló kampány feladatait a Human Telex reklámügynökség nyerte el.

hirdetés

A Human Telex nyerte el a Knoppers ostyaszelet promóciójára vonatkozó feladatokat. A gyártó Storck Hungária első onpack-promóciója februártól április végéig zajlik. A tenderen három indulóból választották ki a Human Telexet. A kapcsolat a két cég között nem újsütetű: a Telex rendezvénydivíziója korábban már dolgozott a Storckkal.

A három, egy-egy havi szakaszból álló akció során a három utazási főnyeremény – kenyai szafari, sétarepülés a Grand Canyon felett és karibi vitorlázás – mellett hetente további tárgynyereményeket is sorsolnak.

A Storck Hungária ilyen nagy volumenű promóciót még nem szervezett a Knoppers köré, amelynek legnagyobb újdonsága, hogy most először alkalmaztak onpack-promóciót, azaz az akció felhívása a termék csomagolásán is szerepel. Az akciót egyéb aktivitásokkal, eladáshelyi anyagokkal, 3D-s szórólappal és displaymegoldásokkal is támogatják.

(forrás: Kreatív Online )
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Társoldalak

hirdetés
hirdetés
hirdetés