hirdetés

Konferencia az 50 feletti fogyasztókról

A Magyar Fogyasztó Platform (MFP) április 8-án megrendezendő konferenciája betekintést nyújt az érdeklődőknek a 3,5 milliós „kisebbség”- vagyis az 50 év felettiek - fogyasztási szokásaiba.
hirdetés

A Magyar Fogyasztó 50+ II. elnevezésű konferencián az 50 feletti generáció fogyasztási jellemzőivel foglalkoznak, külön tekintettel a pénzügyi és gazdasági krízisre. Megvitatják a kérdést, hogy a nemzetközi tenderek Magyarországon hogyan is jelentkeznek, valamint bemutatják azokat a kezdeményezéseket, amelyek sikeresen szólították meg az 50+ korosztályt.

A konferencián előadást tart majd többek között Popper Péter, pszichológus, Kozák Ákos a GfK Hungária igazgatója, Nemes Juli kreatív szakember, valamint Sas István pszichológus, az ezüstrókák fogyasztói szokásairól, az elérésükhöz mindenképpen elengedhetetlen kommunikációs eszközökről.

A konferencián – idén először – átadják az MFP kedvenc 50+ kampánya című elismerést is. A szakmai zsűri tagjai Iglódi Csaba, a Magyar Fogyasztó Platform elnöke; Nemes Juli, kreatív szakember; Sas István, reklámpszichológus; Simon Bernadett, a B&P BrandAktív ügyvezető igazgatója; valamint Wiszkidenszky András, a Superbrands Magyarország igazgatója.

(forrás: Kreatív Online )

kapcsolódó linkek

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Társoldalak

hirdetés
hirdetés
hirdetés