hirdetés

Egyre több kannásbor fogy

Az olcsóbb műanyag palackos, a kimért és a kannás borokból többet vásároltunk a tavalyi évben az üveges borok kárára – derül ki a GfK Hungária adataiból. Továbbra is a vörösbor a legkedveltebb Magyarországon.

hirdetés

Az otthoni fogyasztásra vásárolt borok hazai piaca 2009-ben összességében mennyiségben öt százalékkal nőtt, azonban ez a növekedés nem érződött a piac legnagyobb volumenét kitevő üveges kiszerelésű szegmensnél. Miközben az üveges borokból kilenc százalékkal kevesebbet vásároltak a hazai háztartások, addig az egyre népszerűbb műanyag flakonos borok háztartási vásárlásai 74 százalékkal növekedtek – állapítható meg a GfK Hungária háztartások privát fogyasztását vizsgáló Háztartáspanel adataiból.

Ezzel a számottevő növekedéssel a 2009-es évben már minden ötödik liter bort műanyag palackos kiszerelésben vásároltunk meg, miközben az üveges kiszerelés aránya 81-ről 71 százalékra esett vissza.

Így összességében hat százalékkal nőtt a bort vásárló háztartások száma 2009-ben. A négymillió magyarországi háztartás 52 százaléka vásárolt valamilyen üveges bort a tavalyi évben.

Több bort vásároltunk kisboltokban és kistermelőknél

A háztartások otthoni fogyasztásra a bor mennyiségének háromnegyedét a modern kereskedelmi egységekben – hipermarketek, szupermerketek, diszkontok, Cash&Carry-k – vásárolták. Ezekben az egységekben összességében három százalékkal csökkentek a vásárlások. Az összes megvásárolt mennyiség tizenöt százalékát kitevő kisbolt csatornatípusban (láncba szerveződött, vagy független kisboltok) nyolc százalékkal vásároltunk több bort 2009-ben, mint az előző évben. Emellett viszont jelentősebb bővülés volt tapasztalható a közvetlenül a kistermelőktől megvásárolt borok mennyiségében, ahol tizenhat százalékkal vásároltunk többet.

Továbbra is a vörösbor a kedvenc

A fajták közül továbbra is a vörösbor a legkedveltebb Magyarországon. Népszerűsége még tovább növekedett, hiszen miközben vörösborokból tizenöt százalékkal több, addig a fehérekből ugyanennyivel kevesebbet vásároltunk tavaly. 2009-ben jó évük volt a rozéboroknak is, hiszen ötven százalékkal több került a vásárlók kosaraiba ebből a borfajtából.

Édesszájú borfogyasztók

A magyar borvásárló továbbra is inkább édesszájúnak tekinthető, hiszen az összes megvásárolt bor 58 százaléka volt valamilyen édes, vagy félédes típusú bor. Ezen belül – ugyan enyhe visszaesést mutatva – továbbra is a félédes szegmens a nagyobb, amely a teljes háztartási vásárlások 42 százalékát tette ki tavaly. Az édes borok adják a piac 16 százalékát, a félédesekkel szemben tavaly jelentősebb – tizenhét százalékos – növekedést mutattak.

A száraz borok közül a félszáraz mennyisége nőtt tavaly nagyobb mértékben – tizennégy százalékkal – és így már a teljes borpiacon tíz százalékot tesz ki. A száraz borokból – melyek az összes megvásárolt bor harmadát adják – szintén négy százalékkal többet vásároltunk tavaly.

(forrás: Kreatív Online )

kapcsolódó linkek

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Társoldalak

hirdetés
hirdetés
hirdetés