Billiós veszteséget okoz a briteknek a közösségi portálok használata
A Facebook, a Twitter és a többi közösségi portálon töltött munkaidő évi 14 milliárd font (4,7 billió forint) veszteséget okoz a brit gazdaságnak.

A MyJobGroup nevű állásoldalakat tömörítő szervezet elemzése szerint a nagy-britanniai munkavállalóknak több mint a fele ismerte el, hogy a különböző közösségi oldalon található profilját munkaidőben frissíti, miközben a válaszolók harmada mondta, hogy napi fél órát használja ezeket az oldalakat.
Kétmillió munkavállaló - azaz a 34 milliós brit munkaerőpiac 6 százaléka - vallotta be, hogy munkaidejéből napi egy óránál is többet pazarol csevegésre, a barátok rendezésére illetve képek, videók feltöltésére.
Az elemzés úgy számol, hogy az így töltött munkaidővel évi 14 milliárd fontot veszít a brit gazdaság. Az ezer alkalmazottal végzett felmérésükből azonban kiderül, hogy a válaszolóknak mindössze 14 százaléka ismerte el a közösségi oldalak termelékenységre gyakorolt káros hatását. Tíz százalék szerint munkájára kifejezetten kedvezően hat a Facebook és a Twitter használata.
A felmérésben részt vevők kétharmada ellenezné a közösségi portálok munkaidő alatti letiltását.
Az egy évvel ezelőtti hasonló tanulmány idején még csak a brit munkavállalók fele használta a közösségi oldalakat, amelyeken hetente átlagosan negyven percet töltöttek.
Lee Fayer, a MyJobGroup ügyvezető igazgatója a felmérések eredményeivel kapcsolatban elmondta: egyértelműen látszik, hogy a brit munkavállalók egyre több időt töltenek a közösségi portálok böngészésével, ez az ellenőrizetlen tevékenység országszerte számtalan munkahelyen vetheti vissza a termelékenységet.
"A vállalatoknak a közösségi portálok használatát is ellenőrizniük kell munkaidő alatt, és gondoskodniuk kell arról, hogy ezeknek az oldalaknak a látogatásával a munkavállalók ne élhessenek vissza a szabad internethasználattal" - magyarázta Fayer.

















