Sorozat indul a gyermekjogokról
Az UNICEF Magyarország gyermekvédelmi programjához kapcsolódóan négyrészes sorozat indul a gyerekek alapvető jogairól a Minimax híradójában. A műsor február elején indul.

A Minimax sorozata február 4-én debütál a mesecsatorna híradójában, és négy téma köré gyűjtve mutatja be az alapvető gyermekjogokat. Először a véleménynyilvánításhoz -, majd az egészséghez való joggal, a harmadik részben a gyerekek megkülönböztetés-mentes kezelésével, végül pedig a világ gyermekeinek helyzetével foglalkoznak. A műsorban a Földessy Margit színiiskola diákjai is mesélnek élettapasztalataikról, véleményükről.
Az UNICEF egyik elsődleges céljának tekinti, hogy a jövő generációjának képviselőit is emberszámba vegyék és meghallgassák a felnőttek. Bábel Tamás, az UNICEF Magyar Bizottság igazgatója szerint három magyar gyerek közül kettő azt sem tudja, hogy léteznek jogai, hat gyerekből pedig mindössze egy az, aki tudja, hogy hova fordulhat, amennyiben valamilyen jogsérelem éri. A Minimax ezen a helyzeten szeretne javítani a sorozatával.


















