Összefognak a szegedi reklámügynökségek

A kreatív szakma szegedi képviselőit, ügyfélkörét és munkáit mutatja be a Made in Szeged portál, amit hivatalosan az 5. Szegedi Reklámhéten mutatnak be. A honlap célja, hogy összegyűjtse a város reklámtervezéssel és reklámkészítéssel foglalkozó szakembereit, a kezdeményezés fő célja a bemutatkozás és a tehetségek felkutatása.
Az ötödik éve megrendezett Szegedi Reklámhét keretein belül negyedszer rendezik meg a grafikai műhelyek éves céges portfóliójának bemutatását is. Ez a kiállítás idén egy közös témára készített munkákkal bővül: a „Méret a lényeg?” címszóra beérkezett alkotásokat a szegediek köztéri kiállításon tekinthetik meg. Mindez a helyi szakemberek „civil közösségépítését” szeretné szolgálni, ezért is jött létre a Made in Szeged honlapja, ahol az alkotások a virtuális galériában is megtekinthetőek lesznek.
A szeptember 28. és október 4. között futó Szegedi Reklámhetet a Magyar Reklámszövetség Regionális Tagozata és a Csongrád megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezi. A Made in Szeged oldalát a helyi eVista készítette.



















