Oligarchák kezében az ukrán televíziós piac

Nyugtalanító helyzetben az ukrán televíziózás. Az utolsó független televíziók működését veszélyezteti egy ítélet, melyhez az ukrán titkosszolgálat vezetőjének is köze lehet.

Miközben az ukrán államfő Berlinben a sajtószabadságról értekezett a német kancellárral, hazájában egy bíróság megvonta a frekvenciát két függetlennek számító tévéadótól – írta kedden a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

Mikola Knyacsinszkij, a TVi főszerkesztője a német újságnak elmondta: a bírósági határozat megfosztotta az adót földi sugárzású frekvenciájától, s ezzel lehetetlenné tette a médium működését. A TVi és az Ötös csatorna, amelyeket a bírói ítélet sújtott, az utolsó két tv-adó, amely nem a kormányhoz közel álló oligarchák irányítása alatt áll. A bírósági eljárás azután kezdődött ellenük, hogy az Inter médiacsoporthoz tartozó adók beperelték őket. Az Inter elnöke nem más, mint Valerij Horoskovszkijnak, az ukrán titkosszolgálat vezetőjének a felesége.

Horoskovszkij ráadásul tagja a legfelsőbb igazságügyi tanácsnak, amelynek jogában áll bírák elbocsátása, illetve fegyelmi úton történő felelősségre vonása. Ebből fakadóan Horoskovszkij hatalmas befolyással bír az ukrán igazságszolgáltatásra. Ellenzéki körökben azt is állítják, hogy a titkosszolgálat főnöke tartja ellenőrzése alatt az országos rádiótanács tagjainak többségét - ez a szervezet dönt a sugárzási engedélyek odaítéléséről.

Knyacsinszkij állítása szerint a bírósági döntés alighanem azt jelenti, hogy a TVi lehúzhatja a redőnyt.

(forrás: MTI )
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!