Nyomás alatt a romániai magyar újságírók?

Példátlan nyomásgyakorlásra panaszkodik a romániai magyar újságírók szervezete. A nyílt levélben viszont leginkább azt kifogásolják, hogy változtak az adó- és egyéb törvények, emiatt kevesebb pénz marad a médiamunkások zsebében.

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) szerint a romániai politikai hatalom soha nem tapasztalt nyomást gyakorol a sajtóra, ezért a szervezet felkéri a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusait, hogy a kormányban és a parlamentben álljanak ki a sajtó védelmében. A levelet Markó Béla RMDSZ-elnöknek és miniszterelnök-helyettesnek, valamint Kelemen Hunor kulturális miniszternek címezték.

A dokumentum szerint a nyomásgyakorlás veszélybe sodorja a demokratikus jogállam egyik alappillérét, az állampolgárok hiteles, pártatlan tájékoztatáshoz való jogát, általában a sajtószabadságot.

Karácsonyi Zsigmond, a romániai magyar újságírókat tömörítő szervezet elnöke által aláírt levél felidézi, hogy 2009-ben bevezették az átalányadót, amit minden vállalkozásnak fizetnie kell függetlenül attól, hogy nyereséges-e vagy sem. A levél emlékeztet arra is, hogy júliustól növelték a személyi jövedelmek adóterheit, s ezzel létbizonytalanságba, esetenként a csőd szélére taszították a független sajtót.

Júliustól módosították az adótörvényt úgy, hogy nem csak az állandó munkaviszonnyal rendelkezőknek, hanem a különböző szerződésekkel foglalkoztatottaknak is társadalombiztosítási járulékot kell fizetniük jövedelmük után. Ez az intézkedés a művészek és az egyetemi oktatók mellett az újságírók jelentős hányadát is érinti.

A szervezet szerint a helyzetet súlyosbítja, hogy a gazdasági válság hatására csökkent a médiavállalkozások reklámbevétele. Hozzáteszik, hogy nemzetbiztonsági okokra vagy a közszereplők személyiségi jogaira hivatkozva korlátozó - esetenként megfélemlítő - paragrafusokat készül elfogadni a törvényhozás, miközben az Európai Unió és a nemzetközi joggyakorlat a sajtó védelmét ezek fölé helyezi.

(forrás: MTI )
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!