Megszületett a Ringier-ARC Plakátpályázat eredménye
Kihirdették a Ringier-ARC Plakátpályzat győzteseit. Az első a Séta van Alapítvány lett, a másodikkal együtt a szeptember 2-án nyitó óriásplakát-kiállításon lesz megtekinthető.

Idén a Ringier Kiadó civil szervezeteket kért fel arra, hogy készítsenek plakátot az ARC-kiállításra. A kiírás szerint olyan pályaműveket vártak, amelyek rámutatnak a szervezetek társadalmi szerepvállalására, és kitétel volt, hogy a szervezetek ne legyenek köthetők egyetlen politikai erőhöz sem.
A pályamunkákat a kiadó művészeti vezetőiből álló zsűri bírálta el, döntésük alapján a kétmillió forintos médiakampányt érő első helyet a Séta van Alapítvány „Séta van!”műve nyerte elé, míg a második helyen a Noé Bárkája Alapítvány „Dönts felelősen!” című plakátja végzett, amivel egymillió forint értékű médiakampányt nyert a Ringiertől.
A két plakátot a szeptember 2-án kezdődő ARC óriásplakát-kiállításon lehet majd megtekinteni.


















