hirdetés

Magyar filmhét lesz Sanghajban

Magyar filmhét megrendezésére nyílt lehetőség a 2011. júniusi sanghaji nemzetközi filmfesztiválon - tájékoztatta az MTI-t Tirts Tamás, az ORTT tagja csütörtökön, kínai látogatásának végén.
hirdetés

Tirts Tamást, az Országos Rádió és Televízió Testület KDNP-s tagját múlt heti pekingi megbeszéléseit követően Sanghajban fogadta Pej Csao-csien (Bei Zhaojian), a városi Rádió, Film és Televízió Hivatal főigazgató-helyettese, aki felvetette a kínai-magyar filmstúdiók együttműködésének, közös filmkészítésnek a lehetőségét is. Tirts ígéretet tett arra, hogy amint konkrét ajánlatokat kapnak, felmérik, hogy a szóba jövő hazai vállalatok közül melyek lennének készek a koprodukcióra.

A sanghaji program során az ORTT küldöttsége felkereste a mintegy ötezres létszámmal dolgozó Sanghaj Televíziót, ahol munka közben látták a tévé 600 emberrel dolgozó - Ázsia legnagyobbjának mondott - hírszerkesztőségét. A megbeszéléseken kérték a televízió vezetését, hogy figyeljenek oda a sanghaji világkiállítás keretében augusztus 22-én megrendezésre kerülő magyar napra, amire ígéretet kaptak.

A magyar fél kérésére a delegációt elvitték egy oktatási televízió szerkesztőségébe is, mivel "a kínai televíziós távoktatásról sok jót hallottunk, és ezzel kapcsolatban otthon is nagy az érdeklődés" - számolt be a kínai út utolsó hivatalos programjáról Tirts.

Az ORTT delegációja a kínai Állami Rádió, Film és Televízió Főhivatal (SARFT) meghívására érkezett Kínába. Az út első állomásán Pekingben egyebek mellett televíziós forgatócsoportok cseréjéről, illetve filmek kölcsönös bemutatásáról tárgyalt.
 

(forrás: MTI )

kapcsolódó linkek

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Társoldalak

hirdetés
hirdetés
hirdetés