Lájkol a harmadik világ

Kongó, Afganisztán és Mozambik szerepel a Facebakers tízes lista élén, amely a fejlődő országok Facebook felhasználói alapján készült. Az afgán facebookozóknak csak a 14 százaléka nő.

A Facebook adatait feldolgozó Facebakers egy olyan tízes listát állított össze, amely a világ legszegényebb országait rangsorolja annak alapján, hogy hányan használják a közösségi site-ot.

Ezek alapján első helyen a Kongói Demokratikus Köztársaság áll, ahol 60 ezer facebookozik, míg a második Afganisztán 50 ezer, a harmadik pedig Mozambik 45 ezer emberrel. A kép persze mást mutat, ha a közösségi site-ot használók számát az adott ország internetezőihez viszonyítjuk: így Kongóban minden hatodik, Afganisztánban minden tizennyolcadik  – ahol egyébként a facebookzóknak csak a 14 százaléka nő – míg Mozambikban minden tizenharmadik netező használja a közösségi site-ot.

A Facebakers szerint annak ellenére, hogy a legszegényebb országok többségében sok ember kénytelen napi egy dollárból megélni, a site-ra belépők aránya fokozatosan nő, mivel a fejlődő országokban élő emberek lakosságának a Facebook az első lépés ahhoz, hogy a világ többi részével kapcsolatba kerüljenek.

kapcsolódó linkek

Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!