Kétmilliót kalapoztak össze Ungváry Krisztiánnak

A vélemény- és a kutatási szabadság melletti kiállás motiválta azt a Facebook-csoportot, amelyik kétmillió forintot szedett össze Ungváry Krisztiánnak. A történészt egy ÉS-beli cikkért kötelezték kártérítésre.

Váczi Imre hétfőn kétmillió forintot adott át Ungváry Krisztián történésznek, az Élet és Irodalom újságírójának. A pénzt a Facebook közösségi oldalon adományozói gyűjtötték össze azután, hogy a kutatót és a cikkét megjelentető Élet és Irodalom című hetilapot Kiss László alkotmánybíró személyiségi jogainak megsértése miatt kártérítésre kötelezte a bíróság. Ungváry Krisztián a lap egyik 2007-es számában azt állította, hogy Kiss László a rendszerváltás előtt a pécsi egyetemen az állambiztonságnak dolgozott.

A gyűjtést szervező Váczi Imre az MTI-nek elmondta: alig egy hónap alatt több mint hatszázan adakoztak, volt, aki ötszáz, volt, aki ötvenezer forinttal támogatta Ungváryt. Az adománygyűjtést a véleményszabadság és a kutatási szabadság melletti kiállás motiválta - tette hozzá. A kétmilliós összeg csak a nettó büntetési összeg. A történésznek és az ÉS-nek összesen négymilliót kell befizetnie. Ungváry kijelentette, hogy az ügyet Strasbourgba viszi, ahol meggyőződése szerint nyerni fog.

(forrás: MTI )

kapcsolódó linkek

Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Társoldalak