Két hetük maradt a pártoknak plakátjaik eltávolítására

Két hetük maradt a pártoknak és jelölteknek arra, hogy eltávolítsák a kampányban a közterületeken elhelyezett plakátjaikat. Ha nem, akkor fizethetnek.

A választási törvény szerint a második forduló napjához képest egy hónapon belül, tehát idén május 25-éig kell eltüntetni az országgyűlési választásokon a pártok és a képviselők által kitett plakátokat.

A jogszabály szerint a plakátokat annak kell eltávolítania, aki azokat elhelyezte, vagy akinek érdekében elhelyezték. A kampány időszakában az érintett szervezetek engedély nélkül készíthettek plakátot.

Ha a plakátokat nem távolítják el időben, Budapesten a fővárosi kezelésű közterületeken a fővárosi önkormányzatnak, míg a kerületekben a helyi önkormányzatoknak kell eljárniuk ezekben az ügyekben, ugyanúgy, ahogy az ország valamennyi településén.

Az önkormányzatok a határidő lejártát követően maguk is eltávolíthatják a plakátokat, majd ennek költségét kiszámlázhatják.

A választás után két héttel Budapest számtalan pontján láthatók még villanyoszlopokra, házfalakra vagy önkormányzati hirdetőtáblákra kihelyezett, ám céltalanná vált választási plakátok.

A főváros néhány utcájában még az előző önkormányzati választás idejéből származó plakátok is láthatók.

(forrás: MTI )
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Társoldalak